10.fejezet

Szabályok és bezártság
~

*Kim ház*
*Mrs. Kim szemszög*
- Miért nem jött haza, szívem? - beszéltem mellettem ülő férjemhez. - Miért nem jött haza SooRin?
- Drágám, nyugodj meg! Majd megbékél, csak egy kis idő kell neki, amíg átgondolja a dolgokat. - nyugtatni próbált.
- Nem hiszem el, legalább akkor hívott volna. Tudom, valami baja van. JongDae! - szóltam fiamra, aki éppen leült az asztalhoz szokásos helyére. - Téged hívott már, SooRin?
- Nem. Miért pont engem hívott volna? - vonta meg vállát.
- Te nem is aggódsz érte? - akadtam ki.

*JongDae szemszög*
- Nem az én gondom, hogy mit csinál, anya! Tud magára vigyázni, nem óvodás. - jelentettem ki.
Közben felidézve magamban az utolsó mondatát, mielőtt elment volna.
,,Az is jobb lett volna, ha nem ismerem meg JongDaet." Újra és újra rágondoltam és összeszorult a szívem. Rápillantottam az üres székre mellettem és eldöntöttem, hogy nem fogok vele foglalkozni. Neki már ott van Yixing. Nekem meg TaeYeon..

*SooRin szemszög*
Kinyitotta ismét az ajtót HyunSeung.
- Gyere! - hallatszott a szokásos mondat majd megint kirángatott, be abba a szobába, ahol általában Choval találkozok.
- Mi van már megint? - ültem le a már szokásos székre.
- A szabályokat kell tisztáznunk. - szólalt meg a szembe lévő széken ülő pöffeszkedő alak.
- Van más választásom? - nevettem magamban.
- Nincs, drágám. Szóval az első szabály, hogy sehova nem mehetsz egyedül, ki nem mehetsz az épületből csak is akkor ha megy veled valaki, azt kell tenned mindig, amit mondunk. Mostantól a főnököd vagyok. - magyarázta Cho. - Majd kapsz fegyvert, ha bízhatok benned. Ha szökni próbálsz, a helyedben nem tenném. - amint kimondta ezt HyunSeungra pillantottam, aki végig engem méregetett. - Ja, és ez az utolsó egy ideig, hogy sose kérdezz. Most pedig lemész gyakorolni HyunSeunggal és nincs ellenkezés.
Nagyot sóhajtottam majd a szokásos jött, az előbb említett személy lerángatott a lőtérre.
- Fogd! - nyújtotta át a kését. - Dobd bele a célpontba!
- Minek? - fogtam meg a kést. - Mi lenne ha téged szúrnálak meg? - mutattam felé a szúrófegyverrel.
- Úgyse mered, engem nem bántanál. - nézett szinte már majdnem röhögve.
Mire hirtelen kifordította a kezemből a kést és azzal a kezével átkarolt nyakam körül és hozzászorította a pengét. Ahogy mögöttem állt és a kést a nyakamhoz fogta ismerős helyzet keletkezett.
- Megölhetnél, hogy vége legyen ennek. - jelentettem ki.
- SooRin, szükségünk van rád. Nem öllek meg, de a kínzásról nem volt szó. De mindig csak magadnak csinálod a problémát. - húzta végig a pengét a bal karomon végig így egy hosszú sebet ejtve rajtam.
Összeszorítottam fogaimat lehunyva szemem. Ismét félre húzta hajamat.
- Bíznunk kell benned. - lihegte nyakamba.
- Add ide a késed! - mondtam összeszorított fogsorral.
Kezembe adta majd a célpont vonalába állva eldobtam a pengét.
- Hozd ide! - füttyentett egy embernek a pálya mellett.
- Parancsoljon. - adta kezembe az "inas". Amint a kezembe került, újra eldobtam a célpontba dühömben. Majd észrevettem vérző karomat és lerogytam ráülve lábamra.
- Egyet kérhetek? - hajtottam le fejem.
- Mi lenne az? - kérdezte HyunSeung.
- Egy hívás. - néztem bekönnyezett szemmel HyunSeungra.
- Cho engedélye nélkül nem. - rázta a fejét. - Hívd ide Chot. - szólt ugyanannak az embernek, akinek az előbbinél.
Pár perc múlva megérkezett Cho a lőtérre.
- Cho! Egy hívást szeretnék! - álltam fel.
- Minek az neked bogaram? - vigyorgott.
- Egy hívást. Egy ember van, akivel szeretnék beszélni. Ígérem utána nem ellenkezek és mindent megteszek. Csak egy hívásra a telefonomat. - könyörögtem.
- HyunSeung. - szólt rá. - Hozd a telefonját!
Eltűnt pár percre majd visszatért a készülékkel. Átadta Chonak. Ő meg nekem.
- Egy hívás, SooRin. - jelentette ki.
Tudtam, hogy kit akarok hívni és el is kezdtem tárcsázni.
~ SooRin? Úristen! - szólalt meg a vonal másik felén Mrs. Kim.
- Igen, én vagyok. Szeretnék kérni két dolgot.
~ Mondjad!
- HyeMi, az árvaházban. Segítsenek neki.
~ Rendben, rendben és mi a második?
- Mondja meg JongDaenek, hogy... - elakadt a szavam. - adná egy kicsit?
~ Persze..itt van. - mondta Mrs. Kim. - SooRin, mi történt?
- JongDae, ,,Az angyallány döntés elé kényszerült. Angyal marad vagy halandó és akkor szerelmével maradhat.." Döntöttem, szia.. - tettem le a telefont. - Tessék! - nyújtottam át.

*Mrs. Kim szemszög*
- Vissza jön? - kérdeztem fiamra nézve, amint visszaadta kezembe a telefont.
- Nem fog, anya. Felejtsd el! - rohant fel szobájába.

*SooRin szemszög*
- HyunSeung, kísérd el a dokihoz! - vette el a telefonom majd szólt rá a fiúra.
- Gyere! - kezdett el ismét rángatni. - felvitt az emeletre és ott tovább egy folyosóra. Beléptünk egy addig ismeretlen szobába, ahol ült egy férfi.
- Miss Shin? Üljön le kérem oda. - mutatott egy kanapéra. - HyunSeung, itt hagyhatod. - küldte ki a szobából. - Szóval Jo Lee Hyuk vagyok. Pszichológus.
- Heh, minek nekem dilidoki? Már bocsánat a kifejezésért.
- Ismerem, mit csinál Cho, de nem árulom be a rendőrségen.
- Ön is kap részesedést. Igazam van? - fonta össze karjaimat.
- Kisasszony..
- SooRin.
- SooRin, nagy lelki megterhelés lehet ez. Elszakították az életéből. - kezdett el egy szekrényhez sétálni, ahonnan kivett egy dobozt. - Nekem nyugodtan elmondhat mindent, amit akar. Mindennap találkozunk majd. Adja a kezét. - vett elő egy géztekercset, én meg kinyújtottam karomat. - Láttam már pár embert, akiket ugyanígy elraboltak úgymond, de azok között, veled együtt, csak két lány volt. - kezdte betekerni karomat a seb elejétől a végéig.
- Mi történt a másik lánnyal? - kérdeztem rá.
- A lényeg annyi, SooRin, soha ne akarj elszökni. - fejezte be mondatát.
- Miről kéne beszélnem? - néztem LeeHyukra egy kis idő után.
- Mindenről, amit el akarsz mondani valakinek. - ült le az irodai székére. - Kezdjük azzal, hogy bemutatkozol nekem.
- Hát jó. Shin SooRin vagyok és nincsenek szüleim. Egy hete még árvaházban voltam. Ennyi. - dőltem hátra a kanapén.
- Biztos van még valami, de majd idővel megnyílsz. - írt valamit egy papírra. - Akkor kezdjük boncolni az árvaházat. Rendben?
- Mit akar tőlem?
- Makacs vagy, az biztos. Na, kezdj valamit mesélni az árvaházról.
Sóhajtottam, majd el kezdtem mondani, ami eszembe jutott.
- Négy évig voltam bent és közben részmunkaidős állásokból vettem a dolgaimat. A szobatársam egy kislány volt. Egész aranyos volt. Mindössze egyszer annyit kívántam, hogy szülőket szeretnék. Később, egy nap megjelentek JongDae szülei. - kezdett el kattogni az agyam. - Ők..az én szüleim barátai voltak régebben még mielőtt elköltöztünk volna máshova..ennyi. - hajtottam le fejem.
- Akkor mára végeztünk. - jelentette ki. - Elmehetsz.
- Rendben. - álltam fel. - De.. - fordultam vissza. - Egy kérdésem lehetne?
- Persze.
- Ön szerint az rossz, ha úgy érzem talán itt jobb helyem lesz?
- SooRin, lehet másnak látod, ami itt van, de az agyad helyetted is döntést hozott már. Na, akkor holnap találkozunk.
- Viszlát! - nyitottam ki az ajtót.
Kilépve láttam, hogy senki sincs a folyosón. De visszaemlékeztem LeeHyuk szavaira: ,,soha ne akarj elszökni" Úgy döntöttem, hát nem teszem, ezért csak elindultam vissza a szoba felé, ahol este aludtam.
Útközben mordult egyet a gyomrom. Az éhségem épp akkor tetőzött. Elhatároztam, hogy megkeresem a konyhát. Gondoltam lent van a földszinten és jól is gondoltam. Beléptem egy tágas helyiségbe, vagyis a konyhába, ahol egy ismerős arccal futottam össze.
- Te mit keresel itt? - kérdezte HyunSeung.
- Éhes vagyok, HyunSeung. - jelentettem ki. - Vagy nem szabad ennem se?
- Egyedül járkálnod nem szabad, SooRin. - mordult fel.
- Lehetnél úgymond..hogy is mondják, ja meg van kedvesebb.
- Minek? - lépett egy lépésre elém.
- Itt fogok lakni, nem? El kéne viselnem téged is.
- Nem vendég vagy, nem kell másnak mutatnom magam. Vegyél egy szendvicset a hűtőből és gyere.
Kivettem egy előre becsomagolt szendvicset a hűtőből, majd megint ugyanaz, HyunSeung visszarángatott a "szobám"-ba. Tűrtem a dolgot, hiszen mit tehettem volna.
Belökött az ajtón, majd kulcsra zárta azt.
Leültem ágyamra elfogyasztani szendvicsem. Szerintem semmi addig sose esett annyira jól, mint a szenya, ami csillapította éhségem.

*HyunSeung szemszög*
- Főnök! - léptem be ismét irodájába.
- Láttam, HyunSeung. - lépett ablakához.
- Bízhatunk most már SooRinben?
- Talán, de még nem volt terepen és ki tudja mit csinálna, ha meg kell ölnie egy embert? Várnunk kell még. Meg fog változni, mert nincs több lány vagy nő itt rajta kivűl és ez hatással lesz rá. - magyarázta.
- Értettem!
- Mehetsz.
- De főnök, miért kell pszihológus neki?
- A terv része. Megfigyeljük, hogyan változik.
- Rendben, viszlát! - hagytam el a szobát.

*Cho szemszög*
- ..viszlát! - hagyta el az irodám HyunSeung.
- Ne hagyd elmenni.. - idéztem fel az utasításomat, amit HyunSeungnak mondtam. - Azért ne, mert emlékeztet egy személyre.. - sóhajtottam, kinyitva az asztalfiókot kivettem egy képet majd elmosolyodtam.

*SooRin szemszög*
Befejeztem ételem és semmit nem tudtam magammal kezdeni. Ezért úgy döntöntem "Ki akarok menni a szobából".
- Halló? - kopogtam ajtómon.
- Mit akar? - nyitotta ki az ember, aki ajtóm előtt őrködött az ajtót.
- Kimehetnék?
- Hova akar menni? - kérdezte ugyanazzal az arckifejezéssel.
- A lőtérre..? - forgattam a szemem. - Jöjjön velem és akkor nem szegek szabályt.
- Rendben, jöjjön! - egyezett bele.
Lekísért, végig rendületlenül mögöttem jött.
- Ad egy fegyvert? - nyújtottam a kezem.
De olyan kifejezést vágott, hogy magyarázkodnom kellett.
- Jajj már! Csak szeretnék gyakorolni, nem akarok senkit bántani. Kérem! - könyörögtem.
- Fél órát kap. - adta kezembe pisztolyát.
A többszöri lővések egyike sem ment túl messze az elsőktől. Jó volt a szorásom. Saját magamon is meglepődtem. Azt mondtam legelőször egy embert gondoltam oda, de most már nem is emlékszem, ki volt. Amint probálom felidézni mindig más-más ember arca ugrál előttem. YoonAh, TaeYeon, de egyszer JongDae és Yixing is. Lehet csak hiányoznak? Vagy tényleg tudatalatt valami olyat tettek ellenem, amit még én sem veszek észre?
Kilőttem még a tár maradékát is majd rátámaszkodtam arra a kis "pultra" ami előttem volt. Megint bekönnyezve álltam ott és mikor megfordultam az őr helyén, aki lekísért ide HyunSeung állt.

*HyunSeung szemszög*
Amint elhagytam főnököm irodáját láttam, hogy SooRin a szobája előtti őrrel üzletel. Elbújtam mikor elindultak lefelé majd követtem őket.
A lány a lőttérre akar menni önkéntesen?
Az őr odaadta fegyverét neki, majd a célpontot bemérve előtt bár golyót. Hirtelen elkezdte sorra kilőni a maradék töltényeket is, aztán rátamaszkodott a pultra. Az őr mellé lépve jeleztem neki, hogy kimehet. SooRin már bekönnyezett szemmel fordult felém.

*SooRin szemszög*
Nem szólva semmit nézett rám.
- Mit akarsz? - töröltem le könnyeim. - Semmi rosszat nem csináltam. Nem járkálok egyedül. Nem akartam elszökni se. Mi a probléma? - forgattam szemeim.
Szó nélkül elindult felém és magához húzva átölelt. Meghökkenve elkerekedtek szemeim. Nem tudtam, megszólaljak-e.

~Három nappal később~

*Eközben a Kim házban*

*JongDae szemszög*
- JongDae! - köszönt TaeYeon amint belépett bejárati ajtónkon.
- Szia! - öleltem meg.
- Jó napot, Mrs. Kim! - szólalt meg anyám irányába nézve.
- Oh, szia. - válaszolt tovább kavargatva teáját.
- Menjünk fel a szobába? - kérdezte barátnőm.
- Menj, én is mindjárt megyek. - mutattam szobám felé.
Felment az emeletre becsukva maga mögött az ajtót.
- Anya, hiányzik SooRin. Tudom, de elment és nem hiszem, hogy visszajön. - probáltam vigasztalni anyám. - Ha szeretsz valakit, engedd el.. - sóhajtottam. - Négy napja, hogy eltűnt innen és...
- Neked jobban hiányzik, mint nekem, fiam. Beszéltem még vele, amikor itt volt és hát..én tudom, hogy pont miattad ment el. Kedvelt téged, te is őt szerintem még most is és hagytad kimenni az ajtón.
- Ha szeretsz valakit, engedd el és ha viszont szeret visszajön... - hagytam ott fellépcsőzve, a szobámba bemenve.
TaeYeon azt a fotót fogta kezében, mikor beléptem, ami engem és SooRint ábrázolt.
- De aranyosak. Kik ők? - kérdezte felém mutatva.
- Ez én lennék és ő pedig egy régi barátom.
- Találkoztál már vele azóta?
- Igen, négy napja láttam utoljára és előtte egy hétig itt lakott.
- Én is láttam? Persze nem itt, mert nem láttam akkor se amikor tanultunk.
- Igen, láttad és beszéltél is vele. - sóhajtottam.
- Ki volt az? - tette vissza a képet a polcra.

TaeYeon

- SooRin volt..
Láttam TaeYeon nagyon meglepődött, túlságosan is.

10.fejezet vége

9.fejezet

Az Árva fogságban
~

Pár perccel később fordult a zárban egy kulcs és kinyílt az ajtó.
Belépett rajta egy fiú. Pár évvel biztosan idősebb volt nálam. Kékes hajú, magas és vékony.
- Add ide a táskád! - szólt rám.
- Minek? - fogtam magamhoz táskám.
- Add ide a telefonod! - tartotta kezét. - Ne akard, hogy bántsalak! - emelte fel hangját.
Beharapva alsó ajkam beletettem tenyerébe készülékem.
Majd becsapta az ajtót és ismét kulccsra zárta.
~
Amikor utoljára néztem az időt, hét óra volt, de azóta talán egy óra is eltelt vagy több. Összezárva a gondolataimmal félig részegen nem jó dolog.

*JongDae szemszög*
Hova tűnt SooRin? Ha hívom, ki van kapcsolva. Mi történt vele?
Felhívtam YuRit, HyoYeont, Yixinget meg mindenkit, akit csak tudtam és semmit nem tudtak róla. Valami baja lett, érzem..

*SooRin szemszög*
Magányomban elkezdtem gondolkozni. Eszembe jutott, hogy mikor mentem utoljára az árvaházba. Meg, hogy ma egy hete, hogy onnan kikerültem. Most meg már visszamennék.
~
Újra nyílt az ajtó és ugyanaz a srác lépett be. Megfogta hátam mögött két kezem és átvezetett egy másik szobába, ahol egy pufók pasas ült egy asztalnál egy széken és a vele szembe levő székre leültetett. De mögöttem maradt.
- Shin SooRin! Ugye? - vigyorgott elégedetten a pasas.
- Mit akar tőlem? - kérdeztem szigorúan nézve.
- Oh, arra majd rájössz magadtól is, drágám.
- Nem vagyok a drágája! - emeltem fel a hangom.
- Milyen kis tüzes! - röhögött.
- Ki maga?
- Nem muszáj azt tudnod neked. Csak hívj Chonak. - vigyorgott.
- Cho, mégis mire kellek én önnek?
- Kedves SooRin, az egész világon mi az az egy dolog, amit minden országban megtalálsz? - tartott hatásszünetet. - A pénz. Pénzt fogsz nekem szerezni.
- Miért pont én?
- Neked nincsenek szüleid. Nincs kihez kötődnöd. Bár tudunk az összes dologról, ami veled történt. - magyarázta. - Minden kép egy árva kellett nekünk. A legközelebbi árvaházban pedig te voltál a legidősebb, ezért figyelemmel követtünk téged. Minden egyes pillanatodat. Így megtudtuk a gyengéidet is.
- Miért kellett egy árva? - akadtam ki.
- Nincsenek szülők, lázadóbb a gyerek is. - fogalmazta meg röviden. - A gyengédet ismerve fogunk téged felhasználni. - jelzett kezével a mögöttem álló fiúnak.
Elővett egy kést és a nyakamhoz fogva suttogott a fülembe a mögöttem álló fiú. - Viszont ha nem segítesz, kénytelen leszek használni ezt.
- Vedd le a dzsekid! - szólt rám Cho. Majd távozott a szobából.
Levettem magamról a dzsekim és nagyot sóhajtottam.
A mellettem álló srác arrébb húzta hajamat és a nyakam felé lehelve ismét elő vette kését.
- Jegyezd meg ezt. - súgta fülembe, majd végig húzta a pengét az jobb alkaromon, amiből azonnal elkezdett folyni a vérem. Lerakott az asztalra egy ruhadarabot és kiment. Gyorsan körbe tekertem a kékes anyagot a kezem körül és próbáltam elállítani a vért. Irtózatosan fájt, de végre nem ömlött belőle a vér. Szerintem már a számat is véresre haraptam fájdalmamban.
- Gyere! - lépett be újra a fiú.
Kirángatott a szobából vissza az előzőbe, ahol először voltam. - Aludj vagy ne! - vágta be az ajtót, majd kulcsra zárta.
A fájdalom lüktetett az alkaromban.
~
Később egy-két óra múlva enyhült a fájdalmam és be is aludtam.

*Eközben a Kim házban*

*JongDae szemszög*
Nem bírok aludni, hogy nem tudom hol van, de szerintem én vagyok az egyetlen.
Lementem kis vízért a konyhába és ott találom anyám.
- Anyu, te nem alszol? - kérdeztem.
- SooRin..nem jött még haza. - sóhajtotta ásítva.
- Menj fel aludni, én itt maradok és megvárom, amíg haza nem jön. Oké? Na, menj! - küldtem fel aludni.
- Rendben, fiam. De el ne mozdulj!
- Megígérem.
Felbaktatott az emeletre, be a szobájukba. Én meg lent maradtam és figyeltem minden neszt.

*Másnap reggel*

*SooRin szemszög*
Mint az általános vekker a fejemben, ezúttal is megszólalt. Már kijózanodva felkeltem.
Ezek szerint hét óra van? - kérdeztem magamban.
Felültem, majd átvettem a nadrágomat a sima fekete csőfarmeromra, ami táskámban volt, amit szerencsére nem vettek el tőlem. Lassan tudtam csak átvenni a fájó sebem miatt.
De végül amint sikerült leültem az ágy szélére, ami szerintem a legkényelmetlenebb és legkeményebb ágy, amin valaha is aludtam. Majd felvettem bakancsomat.
Semmi mocorgást nem hallok, de az ajtó sem nyílik ki nekem.
~
Pár óra múlva fordul a kulcs a zárban és tárul az ajtó.
- Gyere! - lépett be a fiú az ajtón és elkezdett maga előtt tolni.
Ugyanabba a szobába leültetett, mint tegnap. Még a dzsekim is a széken maradt.
- Jó reggelt, SooRin! - lépett be Cho.
- Mi a jó benne? - morogtam.
- Nekem? Minden. Na, ide figyelj kis csibém.
- Engem ne becézgessen! - emeltem fel a hangom ismét.
Mint aki a moziba van, a fiú, aki áthozott ide, leült a fal melletti székre és rágyújtott.
- Ide figyelj! Én mondom meg mi legyen és hogyan. - csapott az asztalra. - Szóval, - vigyorgott. - ma megtanulsz lőni.
- Mi van? - hökkentem meg.
- Igen, jól hallottad. Ha szükséges a pszichológus barátomat felhívom és elbeszélgethetsz vele.
- Önnek vannak barátai? - kérdeztem, mire a fal mellett ülő srác elröhögte magát.
- Khm! - köszörülte meg a torkát, amint észrevette Cho szúró tekintetét.
- Szóval, lőni tanulsz ma. - összegezte Cho.
- Kitől? És mégis minek? - kérdeztem.
- HyunSeungtól. Az okát majd később megtudod. - állt fel Cho és távozott.
- Ki az a HyunSeung? - ordítottam utána.
- Én. - állt fel a fal melletti székről a srác. - És tőlem tanulsz majd.
- Minek? - néztem fel rá, amint mellém lépett.
- Ha nem akarsz megtanulni, van másik megoldás is. - simított végig nyakamon mutatóujjával.
- Megölnél? - dobtam vállam mögé hajam. - Az is jobb ennél.
- Csak kínoználak. - mondta ki egyszerűen. - Bár a vágások fájnak. De, te tudod. - vonta meg vállát.
- Rendben. - egyeztem bele.
Megfogta felkarom és visszarángatott a szobába.
- Két óra múlva jövök. - csapta be az ajtót kulcsra zárva azt.
- Ááá! - ordítottam el magam. - Mi tettem én, hogy most ezt érdemlem? Már megint magamba beszélek. Kell az a dilidoki? Annyira nem hülyültem még meg.
~
A megígért időpontra jött is HyunSeung. Kirángatott a szobából, majd le az emeletről. És a földszintről nyílt egy ajtó, ami egy beltéri kis lőtérhez vezetett. Elképedve néztem körbe, hogy is fért be az a sok minden.
- Állj ide! - szólt rám és az egyik célpont vonalába állított. - Vedd ezt fel, azt ajánlom. - nyújtott felém egy fülvédőt.
Felraktam fejem, mire elővette fegyverét és elkezdte magyarázni, hogy lőjjek.
- Majd meghúzod ezt. Oké? - fejezte be egy kérdéssel. - Megmutatom. - sütötte el a fegyvert. - De vigyázz, mert visszarúg. - adta kezembe.
Két kézzel megfogtam és meghúztam a ravaszt. Dördült egyet. A golyó pont a célpont közepébe fúródott bele.
- Szép. Kezdők szerencséje. - nézett egyik szemöldökét felhúzva.
- Nem csinálom többet tettem le a lőfegyvert és léptem hátra. Már épp ki akartam menni az ajtón, amikor HyunSeung mögém lépve kését torkomhoz tette. Másik kezével elhúzta hajam balra.
- Gondold ezt át szerintem. - szuszogott nyakamba.
- Megölhetsz. Úgy se kár értem. Cho mit szólna? Semmit. Vagy mégis?
Megfordított, hogy felé nézzek, majd a kést szívem felé tette.
- Megtudnálak ölni, de mit szólna a főnök? Meg hát lányokat nem ölök meg csak ha muszáj. - fogta meg kézfejem, amit azonnal elrántottam.
- Meg kell majd gyilkolnom embereket? - kérdeztem félve a választól.
- Igen. - mondta ki kertelés nélkül.
Behunyva szemem vettem egy mély levegőt, majd ahogy kifújtam a levegőt, úgy nyitottam ki szemem is.
- Miért nem mehetek haza? - haraptam be szám.
- Ez a szabály. Nem kell, hogy eláruld nekünk az egészet.
- És ha megígérem? - biggyesztettem le szám.
- SooRin, itt maradsz mostantól. Szokj hozzá! Plusz engem is meg kell szoknod. - fogta meg állam.
- Felmehetek? - forgattam a szemeim.
- Ha megint a közepébe találsz. - jelentette ki.
- Jól van! - trappoltam vissza oda ahova kellett, visszavettem a fülvédőt és kezembe vettem a fegyvert.
Becéloztam és ellőttem a golyót. Megnézve, hova találtam elégedett nézés ült az arcomra.
- Mehetek? Köszönöm. - hajoltam meg.
- Vigye fel a szobájába! - szólt egy kétajtós szekrény fickónak.
Felvezetett a szobámba.
- Chh..Itt még mosdóba se mehetek engedély nélkül? - morgolódtam magamban.

*HyunSeung szemszög*
- Vigye fel a szobájába! - szóltam egy őrnek.
Amint kilépett SooRin bejött Cho.
- Hogyan lőtt az újoncunk? - kérdezte.
- Heh..Kétszer lőtt, de mind a kettő középre ment. - tartottam hihetetlennek.
- Mondtam, hogy rá van szükségünk, HyunSeung. - veregette meg a vállam.

*SooRin szemszög*
~
Belépett HyunSeung a szobába és egyből belekezdett.
- Hogy csináltad? - faggatott.
- Miért? Féltékeny vagy, hogy jobb vagyok nálad? - fontam össze karjaimat, vigyázva a hegemre alkaromon.
- Kérdeztem valamit, arra válaszolj! - mordult fel.
- Nem tudom, egy emberre gondoltam, akit el akartam találni azzal a golyóval.
- És még te nem akarsz gyilkolni? - nevetett.
- HyunSeung, ha ezért jöttél mehetsz is. - szóltam rá.
- Megyek is. - röhögött. - Szerintem az előző gatya jobban állt. - kacsintott majd kulcsra zárta az ajtót.
- Chh..persze, mert majd a kedvéért visszaveszem. - dobtam hátra a hajam.
~
Húsz perccel később ismét megjelent HyunSeung.
- Éhes vagy? - kérdezte belépve.
- Nem. - jelentettem ki.
- Te bajod. - vigyorgott nevetve, majd ismét bezárta az ajtót.
Leültem az ágy szélére és nézelődtem a szobába. Megakadt a szemem a könyvespolcon. Tudtam, hogy nincs olyan könyv, amit szeretek, de mi mást tudtam volna csinálni. Felálltam egy könyvért és megtaláltam egy horror regényt, ami egészen megtetszett. A Stephen King regények érdekeltek, milyenek is lehetnek. Többet olvasok ezek után, mivel annyira megragadott ahogyan ír.
Végig olvasva a több, mint háromszáz oldalas hátradőltem, keresztbe az ágyon. Elgondolkozva azon, amit HyunSeung mondott: ,,Szerintem az előző gatya jobban állt."
Hasonlót mondott Yixing is és a többiek is. Vajon tényleg jobban áll ez a stílus?
Elhatároztam hát, hogy visszaveszem a bőrből készült nadrágot.
Kikopogtam az ajtón, azzal a mondattal, hogy:
- Kimehetek a mosdóba?
Hirtelen nyílt a zár és HyunSeung nyitott be. Már más ruhába.
- Kimehetek a mosdóba? - ismételtem meg kérdésem.
- Gyere! - rángatott ki a szobából.
- Elég ha megmondott merre van.
- Menjél! - lökött rajtam egyet.

HyunSeung

Belépve egy szobába, aminek fala végig volt csempézve, benne csak egy kád, egy wc, egy tükör és valami, aminek nem tudom a nevét se. Meg volt egy radiátor is az egyik falnál. HyunSeung leült a radiátor elé és neki támaszkodott.
- Hajrá! Nem nézek oda. - jelentette ki.
- Kimennél? - akadtam ki.
- A főnök azt mondta, hogy ne hagyjalak sehova egyedül menni.
- A mosdóba csak lehetek egyedül..kérlek.
- Jó, legyen, de ha lecsesz Cho, rajtad szárad. - fenyegetett meg, kilépve a helyiségből.
Elvégezve a dolgom belenéztem a tükörbe. Csak szánalmat tudtam valamiért érezni magamat látva.
Kinyitva az ajtót HyunSeung már várakozott.
- Na, gyere vissza! - kezdett el ismét rángatni, de én ellenkeztem, hogy ne rángasson. Erre elővette kését és egy vágást ejtett mellkasomon. - Megmondtam, mi lesz, ha nem csinálod azt, amit mondok.
Nagyot sóhajtottam, majd tovább mentem a szoba irányába csendben. Leültem ágyamra, amikor nagyot kordult a gyomrom. Mielőtt még becsukta volna az ajtót megszólaltam.
- Akármennyit is kapok az ilyen vágásokból, jobban akarok itt maradni, mint az előző házban. - jelentettem ki. - És ezt komolyan mondom. - majd becsukta az ajtót és megint egyedül voltam.

*HyunSeung szemszög*
Beléptem a főnök irodájába.
- Mondjad HyunSeung! Helyzetjelentés? - szólalt meg Cho.
- Igen, szóval SooRin elmondta nekem, hogy akármennyi vágást is kap, ő jobban maradna itt, mint az előző házban. - magyaráztam, amit SooRin mondott.
Nagyot sóhajtva elégedett vigyor ült ki főnököm arcára.
- A terv szerint halad minden, HyunSeung. Csináld azt amit eddig. Semmi képen ne engedd, hogy elmenjen.
- Igen is, főnök. - hajoltam meg kicsit, majd elhagytam az irodát.

9.fejezet vége

8.fejezet

Másik útra terelnek
~

Közelebb hajolt ajkaimhoz majd adott egy csókot.
Újra átölelve engem én is átkaroltam dereka felett.
Megfogva kezem nézett a szemembe. Látta felcsillanni szemem, amire elmosolyodott.

SooKyu

- Megnyugodtál? - kérdezte körülbelül tíz perc múlva.
- Igen. - mosolyogtam rá.
- Visszamenjünk?
- Aham.
Felálltunk, majd visszasétáltunk az épületbe.
- Jól vagy, SooRin? - nézett rám SooKyu.
- Persze.
- Csajszi, mi lenne ha felvidítanánk téged egy kis vásárlással holnap? - vigyorgott Tiffany.
- Jó ötlet! - nézett Tiffanyra SooKyu. - SooRin?
- Me.. - gondolkodtam el azon, hogy "megkérdezem otthon", de úgyis elengednek. - Rendben. Holnap.
- Hol találkozunk? - lelkesedett fel SooKyu. - Ülj le ide mellénk, SooRin. - hívott maguk mellé.
- Majd hívlak titeket. Írd be a számod, SooRin addig. A lányos beszélgetéseket nem kell hallaniuk nekik. - mutatott a fiúk felé Tiffany. - Yixing! - ordított.
- Mi van? - huppant le WooHyun mellé.
- Most nézd meg jól SooRint. Holnap nem fogsz ráismerni. - figyelmeztette Tiffany a fiút.
- Előre félek. - motyogtam és fújtam ki a levegőt.
- Nyugi, így jobban tetszel majd a srácoknak a sulidban. - kacsintott Tiffany.
- Nem hiszem. Inkább YoonAht akarom végre elhallgattatni. - böktem ki.
- YoonAh? Meséljetek. - jelent meg a semmiből DongWoo.
- Egy szemét csaj az osztályomból. - összegeztem.
- Egyszer megnézném. - húzta fel szemöldökét vigyorogva.
- Volt olyan, hogy megdobált vizes wc papírral.
- Megverem. - háborodott fel SooKyun.
- Az a lány csak úgy tud barátokat szerezni, ha megfélemlíti őket. Van két pincsi kutya csatlósa. Szerintem félelemből vannak mellette. - magyaráztam.
- Szánalmas az ilyen. - morgott Tiffany.
- Az egyik csatlósa meg a mostohatesómmal randizik éppen. - nevettem.
- Mostohatesód? - kérdezte Yixing.
- JongDae. - néztem rá.
- A szüleid egyike házasodott valamelyik szülőjével össze? - kérdezte MyungSoo.
- Nem. - sóhajtottam. - A szüleim meghaltak több éve és most kb. egy hete magukhoz vettek, mert barátok voltak régebben a szüleimmel. - magyaráztam röviden.
- Mesélned kell többet erről a JongDaeről. - jelentette ki Tif.
- Ki kér? - vett elő Hoya egy vízipipát.
- Adj ide is. - szólalt meg SooKyu.
- Én nem. - szólaltam meg.
- Na, SooRin! - nyújtotta felém.
- Talán máskor. - erőltettem egy mosolyt visszautasítva az ajánlatot.
- Holnap gatyába rázunk. - ordította el magát Tiffany egyet szívva a vízipipából.
~
Majdnem éjfél felé járt az idő, amikor hazaindultam. Yixing nélkül haza se jutottam volna. Mivel a srácoknál előkerült a sör, amiből engem is itattak és ez az első alkalom volt, hogy ittam kicsit kóválygott a fejem.
Amikor a házunkhoz értünk rám nézett Yixing még a kocsiba ülve.
- Jól vagy, SooRin? Bocsánat, hogy rád erőltették a dolgot. - szabadkozott.
- Semmi baj. Kicsit fáj a fejem tőle, de jól vagyok. Köszönöm, hogy elhoztál. - hallgattam el kicsit, nyitottam volna a kocsiajtót, de elengedtem a kilincset. - Nem akarok bemenni. JongDaet látni.
- De azért be kell menned, mert aggódni fognak.
- Igazad van.
- Ha pedig nem akarod látni, akkor zárkózz be a szobádba.
- Jó ötlet. - fogtam meg ismét az kocsiajtó kilincsét. - Akkor jó éjt! - köszöntem el és adtam egy puszit az arcára. - Bocsi! - szóltam vissza még mielőtt becsuktam volna az ajtót.
Gyorsan felmentem csendben az emeletre, hogy nehogy összeütközzek valakivel.
Bejutottam találkozások nélkül a szobámba, de túl hangosan zártam be az ajtóm és JongDae meghallotta.
- Megint hol jártál? - rontott be a szobámba maga után becsukva az ajtót, hogy alvó szüleit fel ne ébressze.
- Miért érdekel? Foglalkozz magaddal. Te is elvoltál, én is. - mondtam miközben éreztem elkezdett forogni velem a szoba. - JongDae, most nem akarlak látni. - ültem le ágyamra.
- Ittál, SooRin? - kérdezte.
- És ha igen? Hagyj békén! - forgattam bánatosan a szemem. - Tudod, nekem régebben azt mondták, hogy ha az ember részeg általában igazat mond és most igazat mondok. Menj légyszíves!
- SooRin..
- JongDae, kérlek.. - kezdtem el könnyezni.
- Mit tettem ellened? - nézett rám furán. Nem feleltem semmit csak beharaptam számat. - Akkor megyek, jó éjt! - szintén szó nélkül ültem, mire elhagyta a szobát.
Amint kattant a zár elkezdtem nagy levegőt venni, nehogy elkezdjek sírni. Senkinek sem hiányzott egy újabb sírás. Amikor sikerült visszafojtanom, hátra dőltem az ágyamon. A plafont bámulva be is aludtam.
~~~~
*Másnap*
Nyolc-kilenc lehetett, mikor is felkeltem. A fejem eszméletlenül fájt. Felültem ágyamban és még mindig abba a ruhába voltam, amibe tegnap.
- Elfelejtettem átvenni a ruhám? - kérdeztem magamtól.
Lementem reggelizni és Mrs. Kim mosolygós arca fogadott, mint mindig.
- Jó reggelt, SooRin! - köszöntött.
- Reggelt. - motyogtam.
- Mi a baj?
- Fáj a fejem.
- Oh, mindjárt adok valamit. - keresett egy gyógyszert. - Tessék! Vedd be.
- Köszönöm. - vettem be a tablettát.
- Nem ez a ruha volt tegnap is rajtad? - kérdezte.
- De..elfelejtettem átvenni. Ha már itt tartunk. A barátnőimmel elmennénk vásárolni ruhákat. Állítólag a stílusom akarják csiszolni. Elmehetek?
- Persze, adok költőpénzt is. - mosolygott. - Vegyél olyat, ami tetszik.
- Köszönöm. - mosolyogtam vissza rá.
- Jó reggelt! - jött le a lépcsőn JongDae.
- Elmentem zuhanyozni. - néztem Mrs. Kimre majd felmentem az emeleti fürdőbe.

*JongDae szemszög*
- Jó reggelt! - köszöntem, amint leértem a földszintre.
- Elmentem zuhanyozni. - jelentette ki SooRin, majd felviharzott az emeletre.
- Fiam, történt már megint valami? - fordult felém anyám.
- Semmi, de mostanában ilyen velem. - vontam meg vállam, miközben hazudni próbáltam.
- Hát mindegy. - sóhajtott anyum.
Kéne beszélnem neki a tegnapi randimról? Lehet csak jobban kiborulna rám..

*SooRin szemszög*
Lezuhanyoztam, felvettem a ruhát, amibe menni fogok. Majd visszaérve a szobámba észrevettem, hogy írt egy ismeretlen.
,,A kávézónál találkozzunk tizenegykor."
Az üzenetből rájöttem Tiffany írta. El is mentettem a számát.
Két órám van még a találkozásig. Mit csináljak? Gondolkoztam amikor belépett JongDae.
- Mit akarsz? - ültem be az ablakomba.
- A tegnapiról szeretnék beszélni.
- Mi van vele?
- Nem érdekellek? - fonta össze karjait.
- Mi?
- Tegnap elmentem TaeYeonnal.
- Azt akarod, hogy féltékeny legyek? - ráncoltam homlokom. - Nem vagyok az. Ha vele akarsz lenni, hát tessék. Régóta tetszel neki úgy tudom. Szóval akadály nélküli utad van.
- Veled mi történt? Megváltoztál.
- Azért változok, hogy túl tudjak lépni az egyes dolgokon, JongDae.
- Rajtam?
Sóhajtottam, majd belekezdtem.
- JongDae, túl sokat rágódtam miattad dolgokon. Ha meg fogok bánni valamit, te tudod meg legelőször.
- SooRin.. - pillantott polcomon lévő még ki nem nyitott ajándékra. - Nyisd ki azt és akkor felejts el, mint bármi más a mostohatesódon kívül. - viharzott ki.
Forgattam még szemem, gondolkodtam, de aztán levettem az ajándékot a polcról. Kicsomagolva látom, hogy az a könyv, ami nekem van. Belelapoztam és bele volt írva:
,,SooRin, most már a hiányzó oldal nélkül befejezett a történet. Boldog karácsonyt!
  JongDae"
- JongDae, tényleg megvette nekem? - érzékenyültem el. - És mi ez? - vettem észre még egy könyvet. - Ez a következő kötete.
~
Elolvastam a könyvet az utolsó oldalig, ahol megálltam. Tudni akarom, hogy mi is a vége?
A kíváncsiságom győzött.
A vége az lett:
,,Az angyallány döntés elé kényszerült. Angyal marad vagy halandó és akkor szerelmével maradhat.."
Egy angyal, aki beleszeretett egy emberbe? Talán neki könnyebb dolga volt, mint nekem.
- Elment az idő! - vettem észre az órát. - Mennem kell.
Elraktam telefonom, pénzem a táskámba és indultam is. Felvettem bakancsom, kimentem az ajtón majd a kapun és irányba vettem a kávézót.
Odaérve látom, hogy mindkét lány már vár rám.
- Sziasztok! Bocsi a késésért. - köszöntem.
- Szia, semmi, na, akkor gyerünk a butikba! - jelentette ki Tiffany, majd belénk karolt és elindultunk egy butiksor felé. - Ide menjünk be!
Bementünk és elém tárult a lányok álma. Ruha cipők hátán.

- Ez szerintem jól állna SooRinnen. - szólalt meg SooKyu egy állvány mellé állva, amin bőrdzsekik lógtak.
- Jó szemed van, SooKyu. Hisz én tanítottalak. Na, ezt próbáld fel! - nyomott a kezembe egy szegecses dzsekit. - Ez a póló jó is alá. De könyörgöm ez a farmer.. - fogta a fejét.
- Mit ajánlasz? - kérdeztem.
- Fordulj meg. Mögötted van egy jó kis naci.
Megfordulva láttam, hogy egy fekete bőr nadrágra gondol.
- Azt akarod, hogy legyen még egy réteg bőr rajtam. - akadtam ki.
- Jajj! Csak próbáld fel. - tolt be a próbafülkébe Tif.
Miután magamra vettem a nadrágod, aztán még a dzsekit, kimentem megmutatni a lányoknak.
- Jesszus! Tényleg más vagy így! - csillant fel Tiffany szeme. - Arra gondoltam, hogy mind vehetnénk ilyen cipőt. - mutatott fel egy fekete szegecses magassarkú cipőt.
- Nekem tetszik. - kapta ki SooKyu a kezéből.
- Az én csíkos gatyámhoz is pont illik most. - nézte meg az összhatást a tükörbe. - És neked is jó lesz, SooRin.
Visszavettem ruháim és a pénztárnál kifizettük a cuccokat. Kilépve Tiffany ötletelt, hol tudnánk átvenni a cuccokat, majd SooKyu házánál maradt a választás.
~
Odaérve beléptünk. Senki nem volt otthon. Gyorsan elmentem a mosdóba átvettem a nadrágot, a cipőt és a dzsekit is felvettem. A ruháim beraktam a táskámba. Kilépve a mosdóból elámultak rajtam a lányok.
- Na, mondtam én, hogy gatyába rázunk! - nevetett Tiffany.
- Menjünk a találka helyünkre? - kérdezte SooKyu.
- Menjünk! Olyat ámul majd Yixing, hogy na! - szónokolt Tif.
Elindultunk hát megfogva cuccunkat. Középen ment Tiffany és ismét belénk karolt. SooKyu jobb oldalán, én meg balján.

 ~
Sok séta után odaértünk a házhoz, ahol tegnap voltunk. Két kocsi parkolt előtte. Az egyik Yixingé, a másik gondoltam valamelyik másik fiúé.
- Várj itt! - szólt rám. - Hali! - lépett be az ajtón.
- Csá! - óbégattak többen is.
- Szóval ma úgy döntöttünk, hogy átváltoztatjuk SooRint. Szerintem jobban néz ki és jobban is érzi magát. De ez az én véleményem. - vezette fel Tiffany. - Na, akkor SooRin. Gyere be!
Beléptem és tátott szájakat láttam.
- Huh! - szólalt meg WooHyun.
- Tif, te aztán tudsz, wow! - képedt el SungJong.
- Yixing! Te mit szólsz? - kérdezte SooKyu.
- Nem találok szavakat. - állt fel és lépett mellém.
- Még így is magasabb vagy nálam. - nevettem.
- Egy mester vagyok. - dicsérte magát Tif.
- Ne dicsérd túl magad, Tiffany. - röhögött SungYeol.
- Inkább hívd fel a többieket, SungYeol. - morgott Tiffany. - Tényleg a maradék négy hülye gyerek hol van?
- Alszanak talán otthon vagy máshol. SungGyu és DongWoo együtt húztak el tegnap és tudjuk ha ők együtt mennek valahova akkor másnap sokáig alszanak. És tuti, hogy másnaposak. MyungSoo biztos csak alszik, de akkor fog betoppanni, amikor nem számítunk rá. - nevette el magát WooHyun.
- Hoya ma nem jön. - szólalt meg a legfiatalabb közülünk.
- Miért nem jön az a szerencsétlen? - kérdezte SooKyu.
- Jól nézel ki. - súgta a fülembe Yixing.
- Mit udvarolsz? - suttogtam mosolyogva vissza neki.
~
- Csá! - jelent meg az ajtóban SungGyu és DongWoo. - Hoztunk piát, ki kér?
- Én. - jelentkezett SungYeol meg SooKyu is.
- Adj nekem is. - szólalt meg Yixing.
Forgatva fejem ide-oda ültem szótlanul.
- SooRin? Te kérsz? - kérdezte Tiffany.
- Keveset. - válaszoltam.
~
Körülbelül két óra múlva öt-hat környékén elindultam hazafelé részegen. Nem hányós részeg vagyok, hanem aki beszédesebb lesz tőle. Fáj a fejem, mint az állat és sípol is a fülem.
Mielőtt még elindultam volna átvettem a bakancsomra lábbelimet, hogy az úton ne törjem ki a bokám és beraktam táskámba.
Félúton leültem az útpadkára és lábamra hajtottam állam. Elővettem telefonom, mert tudtam nem jutok haza egyedül épségben. Telefonom kijelzőjére nézve gondolkodtam, kit hívjak. Mrs. Kim? Mr. Kim? YuRi? HyoYeon? Vagy JongDae? Az univerzumra bízom. Vakon ráböktem telefonom képernyőjére és fülemhez szintén vakon fülemhez emeltem a telefont.
~ Mi az SooRin? - vette fel a telefont.
- JongDae? - ismertem fel hangját.
~ Te hívtál, mi az?
- Mit csinálsz most? Értem tudnál jönni? Kicsit ittam és.. - hallgattam el.
~ És mi van azokkal akikkel voltál?
- Széthányják magukat szerintem valahol. El tudsz jönni?
~ Hajj..hol vagy? - sóhajtott mire mondtam neki a címet. ~ Maradj ott.

Kicsivel később megjelent JongDae. Mikor megláttam egyből vettem egy nagy levegőt majd szégyenemben kifújtam.
- Jössz? - lépett mellém.
- Persze. - álltam fel nehézkesen. - Mit csináltál amikor hívtalak? - kezdtünk el hazafelé sétálni.
- TaeYeonnal voltam. - mondta ki minden félrebeszélés nélkül.
- Ott hagytad? - kérdeztem megtorpanva.
- Ki jött volna érted? Az anyámat nem merted volna felhívni. - magyarázta tovább sétálva.
- Lehet igazad van. - biggyesztettem le szám. - Miért csinálod ezt velem?
- Mit tettem már megint? - sóhajtott.
- Mindig mikor épp elfelejtenélek újra előjössz. Oh, szédülök.. - rogytam térdre. - Jól vagyok.. - akartam felállni. - Vagy nem. - rogytam vissza.
- Gyere a hátamra. - nyújtotta kezét. - Gyere már! - kapott fel hátára.
- Köszönöm. - motyogtam magamba. - Mindent.

*JongDae szemszög*
- Mit csináltál amikor hívtalak? - kérdezte SooRin.
- TaeYeonnal voltam. - mondtam ki könnyedén.
- Ott hagytad? - torpant meg.
- Ki jött volna érted? Az anyámat nem merted volna felhívni. - röhögtem magamban.
- Lehet igazad van. Miért csinálod ezt velem?
- Mit tettem már megint? - sóhajtottam amolyan *már megint* gondolattal a fejembe.
- Mindig mikor épp elfelejtenélek újra előjössz. Oh, szédülök.. jól vagyok..vagy nem. - rogyott le a földre SooRin.
- Gyere a hátamra. - nyújtottam felé kezem. - Gyere már! - szóltam rá majd felvettem hátamra.
Kis idő múlva elkezdett motyogni valamit.
- Köszönöm. Mindent.
Vettem egy elégedett levegőt és tovább mentem SooRinnel a hátamon.

*SooRin szemszög*
Túl őszinte vagyok, ha iszom?
~
A házunkhoz odaérve letett JongDae és rám nézett. Bekönnyezett a szemem, el kezdtek hullani a könnyeim.
- SooRin, most miért sírsz? - szólalt meg.
- Nem tudom. - hazudtam letörölve a könnyeimet. - Talán csak túl sok van belőlük.
- Te mondtad, hogy őszintén beszélsz, ha részeg vagy. És látszik rajtad, hogy hazudsz.
- JongDae, az okát te is jól tudod. Én is tudom az okát, de a célját nem. Ahogy a te célodat sem látom. Mit akarsz elérni az életedben? - sóhajtottam. - Én igazából már nem tudom. Azt mondtam régebben, hogy csak boldog, de már az se jön össze. - ültem le a kapu elé. - Most nézz rám..életemben másodjára ittam és már egyedül haza se tudtam jönni. Csődtömeg vagyok. - húztam fel lábaimat és államat térdeimre támasztottam. - Ez az új stílus, amit két lány talált nekem egészen tetszik, de a legjobban egy zsákot húznék a fejemre és megfulladnék benne. Várj, nem! Én nem akarok meghalni. - beszédem közben JongDae leült mellém és csak hallgatott. - Élni szeretnék, de nem tudom, hogyan is akarnék. Feszít a fejem.. - hunytam le a szemem. - Ez így nem jó..ez így nem állapot. - takartam el arcom és ráztam fejem. - Túl őszinte vagyok, JongDae?
- Én csak csendben hallgatlak. Ha ennek ki kell jönnie, akkor mond. Normál állapotodban még nem is beszélsz velem. - magyarázta.
- TaeYeonnal együtt vagy? Legyél velem őszinte, kérlek. - haraptam be ajkam fel nem nézve és becsukva szemem. Nagyot sóhajtva vártam a választ, a fejem még mindig lábaimon pihentetve.
- Igen. - érkezett a válasz.
- Értem. - nyitottam ki szemem. - Legalább valaki örül.
- Elmondanád nekem, hogy kikkel voltál többször is amikor későn jöttél?
- Miért érdekel az téged? - pillantottam rá, de még térdeimen hagyva fejem. - Ha ennyire érdekel, barátokkal. Yixing is köztük volt. Meg Tiffany, SooKyu, DongWoo, SungJong, SungGyu, WooHyun, Hoya, SungYeol, MyungSoo. - soroltam fel. - Elég lesz? - emeltem fel fejem. - És ha érdekel - tápászkodtam fel. - Yixing megcsókolt. - hagytam ott őt és mentem be a házba.
Bent észre vettem Mrs. Kimet, amint leskelődött az ablaknál.
- SooRin. - vett észre.
- Persze, minden oké. - vontam meg a vállam mosolyogva. - Elmondta már önnek a kicsi fia, hogy jár egy lánnyal?
- SooRin, te részeg vagy? - fogta meg vállaim.
- Igen, kicsit. Őszinte vagyok, komolyan.
- Nincs hányingered? - aggódott.
- Nincs, csak beszédes hangulatomban vagyok. Heh, tudta, hogy TaeYeonnal jár? - lépett be időközben JongDae. - Bármit is hittem, hogy milyen a fia, tévedtem, Mrs. Kim. És ha egyet kívánhatnék, akkor az lenne, bár ne hoztak volna el az árvaházból. - fakadtam sírva.
- Össze-vissza beszélsz SooRin. - simogatta meg vállam.
- Engedd el, anya. Amikor iszik, őszinte. Komolyan gondolja ezt is. - szólalt meg JongDae.
- Én tényleg köszönök mindent, amit kaptam, de jobb lett volna, ha ott hagynak az árvaházba megrohadni. - vettem egy nagy levegőt. - Az is jobb lett volna, ha nem ismerem meg JongDaet. - viharzottam ki a házból.
Elrohantam és nem is akartam haza...visszamenni..
Császkáltam a városban és volt elég időm gondolkodni. De ki nem józanodtam.
- Shin SooRin? - szólalt meg mögülem egy hang.
Felkaptam fejem és észrevettem a mellém lépő alakot. Nem volt ismerős a férfi.
- Ismerjük egymást? - kérdeztem.
- Velünk kell jönnöd. - lépett a másik oldalamra egy másik ismeretlen férfi.
Berángattak egy furgon hátuljába és elhajtottak velem.
- Kik maguk? - kérdeztem üvöltve.
A kocsi hátsó részén egyetlen egy ablak sem volt. Se az ajtókon, se máshol. Csak egyetlen, ami a vezetőfülkébe nyílt.
- Hova visznek? - kérdeztem ordítva.
- Maradj csendben! - szólt hátra az egyik.
Forgattam fejem felmérve a kocsi belsejét. Majd hirtelen lefékezett.
Kinyitották majd kirángattak a járműből. Bevittek egy házba. Nem tudtam valami túl jól bemérni a terepet. Felvittek egy emeleti szobába és belöktek az ajtón. Bezárták kulccsal. Aztán hallottam, amint elmennek.
Körül néztem a szobába.
Kékes hideg falak. Egy ablak, amin nem fértem volna ki. Egy asztal mellette két székkel, egy ágy és egy polc teli könyvekkel. A polcon olyan műfajú könyvek foglaltak helyet, mint horror, tragédia, dráma. Nem volt éppen megnyugtató.
~
Pár perccel később fordult a zárban egy kulcs és kinyílt az ajtó.

8.fejezet vége

7.fejezet

Karácsony napja
~

- Nincs holnap, SooRin. - nyújtotta ismét kezét.
- Nincs holnap? - kérdeztem, majd bólintott. - Menjünk. - léptem mellé.
- Szállj be. - biccentett.
Kinyitva a kocsiajtót beültem és már el is hajtottunk.
~
Ugyanoda vitt, ahova múltkor.
Kiszálltam és nekidőltem a motorháztetőnek félig-meddig ráülve.
- Yixing, miért járkálsz ide?
- Amikor még a szüleim itt voltak és kisebb voltam, apám megvert egyszer, az okára nem emlékszem, ide menekültem előle s azóta biztonságos helynek mondhatnám ezt.
- Értem..
- De nem vagyok depressziós. - nevetett. - Elfelejtettem ezt már szóval nincs mit aggódni ezen.
Felnéztem az égre. Besötétedett akkora már.
- A suliban mindenki úgy említ téged, mint rossz fiú. Miért?
- Nem ismersz még. Meséltem neked, de nem tudod az egész történetem. Majd idővel.
- Oké.
- De nem veszed észre a jeleket. - lépett szembe velem. - Kell valami a hátadra. - váltott témát.
Kinyitotta a kocsiajtót és kivette a takarót, amit múltkor, de most csak az én hátamra terítette, mivel rajta volt kabát. Majd ismét szembe állt velem.
- Szenteste van, SooRin. Holnap karácsony.
- Nincs holnap, Yixing. Emlékszel?
- Chh. - forgatta fejét mosolyogva, majd ismét rám nézett.
Megérintette arcom, belenézett a szemembe. Majd hirtelen elkezdett havazni.
- Havazik. - vettem észre fejére érkező hópelyheket, aztán beletúrtam hajába eltüntetve így hópelyheket tincseiről.
Ő meg vállaimon lévő hajtincseimről olvasztotta le a fehér kikristályosodott hópehellyé vált vizet. Megfogta derekam egyik kezével és közelebb hajolt.
Mozdulni nem tudtam. Belenézett szemembe, én meg az övébe. A szívem gyorsabban kezdett el verni. Majd csak átölelt. Mire megharaptam szám.
- Másra számítottál? - lépett egyet hátra. - Bár tudnék egyébre is gondolni. Elszúrtam pár dolgot az életben..
- Yixing, senki mással nem szúrnám el az életemet.. tudod, nekem túl sok minden történt, amit el nem tudok felejteni, de akarnék. - néztem fel a havazó égre. - A gondolatok elillannak, akár ez a hópehely. - tartottam tenyerem, amire ráesve egyből elolvadt a hó. -De az emlékek olyanok, mint egy seb. Eltűnik egy idő után, de ha mélyebb, akkor heg marad utána. Például ez itt. - mutattam a kezemen lévő hegre. - Amikor szereztem fájt, de amikor visszaemlékszem az élvezet jut az eszembe.
- Soha nem bántál meg semmit? - kérdezte.
Hirtelen megcsörrent a telefonom. JongDae hívott. Közben megláttam már időközben tizenegy óra lett.
- Ki az? - kérdezte.
- Hazavinnél? - tettem zsebre készülékem.
- Öhm, persze.
Beszálltam és már haza is vitt.
- Köszi! - mosolyogtam.
- Nincs mit! Holnap találkozunk. Jó éjt! - hajtott el.
Bementem a házba, fel a lépcsőn és JongDaevel találtam magam szembe.
- Szia. - köszöntem.
- Szia? Komolyan ennyi, szia?
- Halkabban. A szüleid alszanak, nem?
- De. - azzal behúzott szobájába. - Hol voltál eddig már megint? - csukta be az ajtót.
- Elmentem.
- Szó nélkül.
- Azt mondtam, hogy ne úgy nézz rám, mint aki a barátod volt kiskorodban hanem, mint mostohatesódra. - gyűltek a könnyek a szememben.
- Én meg azt, hogy soha nem leszel a húgom.
- Akkor csak púp leszek a hátadon.
- Miért vagy ilyen? Áruld már el. SooRin! - nyaggatott.
- Láttalak téged TaeYeonnal, oké? - rontottam ki a szobájából és rohantam be az enyémbe sírva.
~
Két perc múlva kopogtatnak az ajtómon.
- SooRin? - hallom meg Mrs. Kim hangját.
- Igen? - hívom be az ágyamban felülve.
- Minden rendben? - csukta be maga után az ajtót.
- Bevallom nem.
- Mi a baj? - ült le aggódva mellém.
- Bocsánat, hogy ezt mondom, de az egész akkor kezdődött amikor ide jöttem. Ha nem jöttem volna ide, nem találkozom JongDaevel és akkor nem csókolt volna meg, nem vallja be, hogy kedvel, de aztán másik lányt ölelget. Aztán ott van Yixing, a másik osztálytársam, ő még jobban összekavarta a dolgokat. Majd YoonAh, a lány, aki terrorizál, azért mert tetszik neki az a srác, akivel haverok vagyunk. - hadartam.
- Semmi baj. - nyugtatott meg.
- De van. Vissza szeretnék menni az árvaházba. - könnyeztem be.
- Ne, van megoldás. Kérlek, innentől melletted leszek bármi legyen. Sosem bocsátanám meg magamnak, ha nem vigyáznék rád.
- Rendben, de kérnék valamit. JongDaevel ne beszéljen erről.
- Oké. - bólintott. - Holnap karácsony. Aludj kicsit.
- Bocsánat, hogy felébresztettem.
- Semmi baj, ezt el kellett mondanod. Ki kellett, hogy jöjjön. Jó éjszakát.
- Jó éjt! - köszöntem el majd távozott a szobából.
Bármit is járt akkor az eszemben az álom elnyomta.
~
*Másnap reggel*
Mint egy vekker megszólalt a kis óra a fejemben és reggel hétkor kipattantak szemeim.
Szombat és karácsony egyben.
Felöltöztem normális, de otthoni ruhába és lementem reggelizni. Mrs. Kim nagyban már sürgött-forgott a konyhában.
- Jó reggelt! - köszöntem mosolyogva.
- Ah, SooRin, jó reggelt! - fordította meg a palacsintát. - Kérsz palacsintát? Ott találsz már készeket az ebédlő asztalon.
- Igen, köszönöm. - haraptam bele egybe. - Ez nagyon jó, nagyon finom.
- Örülök, hogy ízlik.
- Reggelt! - köszönt az emeletről lejőve JongDae.
- Szia! - köszöntem, úgy mintha semmi sem történt volna.
- Hogy aludtatok? - kérdezte Mrs. Kim.
- Egész jól. - jelentette ki JongDae.
- Én is..jól. - vettem egy falatot a számba.
- Boldog karácsonyt, fiatalok! - jelent meg Mr. Kim.
- Boldog karácsonyt. - mosolyogtam.
- Nektek is. - ette tovább ételét JongDae.
- Fiam, bajod van? Beteg vagy? Sápadtnak látszol. - aggódott Mr. Kim.
- Kicsit fáj a fejem. - válaszolt.
- Akkor menj fel pihenj! - szólt rá.
- Rendben. - lépcsőzött fel és csukta be szobája ajtaját.
- Ne vigyük magunkkal szerintem, szívem. - simogatta meg férje vállát Mrs. Kim.
- Hova mennek? - kérdeztem.
- Meghívtak egy üzleti vacsorára. Az egész családot, de így, hogy JongDae rosszul van, nem megyünk. - fejtette ki Mr. Kim.
- Menjenek nyugodtan. Biztos jó pont, ha elmennek. JongDaere vigyázok majd. - ajánlottam fel.
- Biztos?
- Igen.
- Akkor rendben. Este hét környékén megyünk el. - határozta el Mr. Kim.
- Addig megkapjátok az ajándékokat. - lelkesült fel Mrs. Kim.
- Nekem miért vettek ajándékot?
- Már te is a család része vagy. - nyújtott át két dobozt meg egy kisebbet. - Ezek a tieid.

- Köszönöm. - kinyitottam az első dobozt, amibe egy fekete bakancs volt benne. - Úristen! - akadt el a szavam, ha álltam volna, összerogytam volna.
- Tudtam, hogy tetszeni fog. - mosolygott.
A következőt kinyitva szintén elállt a szavam. Egy fülhallgató, ami úgy nézett ki, mintha szárnyai lennének.
- Az utolsót is nyisd ki. - szólalt meg Mrs. Kim.
- Rendben. - vettem magamhoz a legkisebb dobozt.
Kinyitva meglátok egy képkeretet, megfordítva azt észrevettem, hogy egy kép van benne. Két anyukát, két apukát és két kisgyereket fedeztem fel rajta.
- Ez akkor készült, amikor a parkban voltunk. A szüleiddel és veled. Még kicsik voltatok. De már akkor jó barátságban. - magyarázta Mrs. Kim. - Ez az utolsó együtt töltött nap. Ez után költöztetek el.
- Köszönöm! - öleltem át Mrs. Kimet. - Semmi képem nem volt a szüleimről. Nagyon szépen köszönöm. De én nem vettem semmit. Nem tudok semmit se adni.
- Elég az, hogy itt vagy nekünk. - válaszolt, mire csak mosolyogni tudtam. - Na, megnéznéd kérlek, hogy JongDae jól van-e?
- Persze, megyek. Fel is viszem ezeket a szobámba.
Felbaktattam a cuccokkal a szobámig, majd lepakoltam az ágyamra őket.
Bekopogva JongDae szobájába szólaltam meg.
- Bejöhetek? - kérdeztem.
- Gyere. - válaszolta, majd benyitva látom JongDaet kanapéján ülve, amint épp szintetizátorán zongorázik.
- Tudsz zongorázni? - csuktam be az ajtót.
- Igen. - felelte tovább játszva.
- Anyukád kérdezi jól vagy-e. - törtem meg a csendet.
- Kicsit rosszul, de csak aggódna.
- Azt mondta apukád, hogy akkor nélküled mennek a vacsorára.
- Úgy se szerettem volna menni.
- Akkor én megyek. Hagylak is. - fordultam meg.
Nyitottam volna az ajtót, de kezével visszacsukta.
- Kérdeznék valamit. - jelentette ki. - Mit csinálnál ha elmennék TaeYeonnal inni valamit.
- Mármint randizni?
- Ja, mondjuk.
- Támogatom. - mosolyogtam. - Mondtam, csak a bátyám vagy.
- Hát jó, akkor elmentem vele délután.
- Rendben.
- Jó.
- Jó. Mehetek? - fogtam meg a kilincset.
Majd elengedte az ajtót. Kimentem, aztán be a saját szobámba.
Felraktam polcomra a képet, a fülhallgatót meg azonnal kipróbáltam.
~
Kopogtatott valaki.
- Igen?
- Én vagyok. - dugta be fejét Mrs. Kim.
- JongDae jól van, ha az érdekli. - mosolyogtam.
- Az érdekel te jól vagy-e?
- Miért ne lennék?
- JongDae elkéredzkedett délutánra egy lánnyal.
- És?
- Nem zavar? Most, mint barátnőd szeretnék beszélni veled.
- Kicsit talán, de örülök, ha ő is.
- SooRin, ezt át akarta adni JongDae. - nyújtott át az ajándékot.
- Mi ez?
- Nem tudom. Nem mondta, csak annyit adjam oda.
- Értem.
- Megyek is. Nyugodtan beszélj velem úgy, mint az anyukáddal. - távozott szobámból.
Forgattam az ajándékot.
Nem akarom megtudni, mit adott. Talán később kinyitom.
~
- SooRin! Kivinnéd a szemetet, ha megkérhetlek? - szólt be Mrs. Kim.
- Persze. - legalább felvehetem új bakancsom.
Felvettem még pulcsimat is, majd kilépve a kapun bedobtam a szemetet a kinti kukába.
- Szia, Rinnie! - köszönt mellém lépve Yixing.
- Jesszus, Yixing! Te megint mit keresel itt? - ugrottam egyet ijedtemben.
- Mondtam, hogy holnap találkozunk. Holnap van. - mosolygott.
- Most mit akarsz?
- Eljössz velem valahova?
- Hova?
- Dolgom van és szeretném ha velem jönnél.
- Mindjárt megkérdezem, hogy elmehetek-e.
~
- Én is elmehetnék a délutánra? - kérdeztem meg Mrs. Kimet.
- Kivel? - kérdezte mellette álló férje.
- Egy..barátommal. És igen egy fiúval.
- Menj, de ne érj haza túl későn. - szólalt meg Mrs. Kim. - De mindjárt indulunk is a vacsorára.
- Köszönöm, úgy lesz. - léptem is ki kabátommal a kezemben.
~
- Menjünk. - mondta Yixing, amint kiértem a kocsija mellé.
Kocsikáztunk kicsit, közben beszélgettünk.
- Szeretnéd megismerni a haverjaimat? - kérdezte.
- Persze. - mosolyogtam.
- Akkor menjünk.
~
Körülbelül tíz perc után, megérkeztünk egy házhoz. Kicsit lepukkant és szerintem csak itt szoktak "gyülekezni".

Tiffany

Leállította a motort és bevezetett az épületbe. Odabent hét fiú és két lány üldögélt, beszélt vagy éppen röhögött.
- Kit hoztál, Yixing? - vett észre az egyik lány.
- Oh, igen. Ki ez a csaj? - kérdezte a mögötte ülő fiú.
- Emberek, ő itt SooRin. - mutatott be.
- Csajszi. - lépett mellém rágózva. - Tetszik a bakancsod, de a többit leváltanám. Jobban állna egy másik stílus.
- Ő Tiffany. Amerikában született és ezért megvan a saját..hogy is mondjam. - magyarázta Yixing.
- Yixing, nekem van stílusom, drágám. Tartsak neked tanácsadást? - gúnyolódott Tiffany.
- Oltás! - ordította az egyik srác.
- WooHyun! Fogd be! - csitította le.
- Ez a mondat emlékeztet egy osztálytársunkra. - szólaltam meg.
- Tiffany jobb YoonAhnál. - röhögött
- YoonAh? Hallottam már róla. - állt fel egy másik fiú. - Amúgy DongWoo.
- Minden lányra rámozdulsz, ami mozog? Bocsi, én MyungSoo vagyok. He, DongWoo. Vagy nincs igazam? - kezdett el veszekedni a két srác, vagyis MyungSoo és DongWoo.
- Fejezzétek be barmok! - röhögött SungGyu, a később megtudtak alapján. - SooRin, isten hozott a csapatban. Ugye srácok?
- Attól, hogy még te vagy a legidősebb köztünk, nem te vagy a főnök, SungKyu.
- SungJong, értem a bajod. - nevetett. - Te vagy a legfiatalabb, szóval csitt.

- Yixing fiatalabb nálam. - akadt ki Yixingre mutatva.
- Miért veszekedtek ilyenen? - röhögött MyungSoo.

- Szóval eddig, WooHyun, DongWoo, MyungSoo, SungGyu, SungJong. - összegeztem az egyes emberekre mutatva.

SungYeol, MyungSoo, Hoya, SungGyu, SungJong, WooHyun, DongWoo

- Ő ott SungYeol. - mutatott Yixing a WooHyun mellett ülő emberre. - Az a kis töpszlike meg HoWon.
- Ki a töpszli? - kapta fel a fejét Hoya.
- Ne sértődj már be. - nevetett Yixing. - Na, ez itt a kis csapat.
- És én? - jelentkezett a másik lány. Barna hajú, szép lány. Nem tűnt túl "jó kislánynak" azért.
- Oh, bocsi. SooRin, ő SooKyu.
- SooRin, óvakodj ettől a gyerektől. Bunkó. - lépett mellé, emelte fel a kezét Yixingre. - Viccelek, jó fej ő, csak néha bunkó.
- Yixing! - szólalt meg SungYeol. - Zitao, hol van?
- Elutazott nagybátyával. - válaszolta.
- Ti miért nem vagytok otthon? - kérdeztem.
- Minek? - röhögött Tiffany. - Mindig csak "legyünk együtt, családként" duma. És te?
- Én.. - sóhajtottam. - Bocs.. - rohantam ki.
Kirohantam az épületből és térdre rogytam. Azonnal kitört belőlem a sírás. Utánam rohant Yixing. Semmit szólva csak mellém térdelt átölelve.
- Bocsánat.. - szipogtam. - Nem akartam, csak karácsony... - vettem mély levegőt. - karácsony előtt vesztettem el a szüleimet és nagyon..
- Rinnie. - fogta meg arcomat mindkét kezével. - Egyet elmondok neked, addig amíg mellettem vagy, nem kell sírnod. - hajolt közelebb arcomhoz, majd ajkaimhoz.

7.fejezet vége

6.fejezet

Nem ért itt véget
~

Hazamentem gyorsan átöltöztem, majd már siettem is a munkába.
Elmentem az árvaházba dolgozni és kicsit máshogy nézett ki Ms. Choi, mint általában.
- Ms. Choi! Van baj van? - mentem oda hozzá.
- SooRin, nincs semmi. - sóhajtott. - Tudod, mi a legrosszabb az én munkámban? Hogy látnod kell a sok árva gyereket, akiknek nincs otthonuk. Most..így karácsony közeledtével egyre nagyobb a szorító érzés bennem. Vannak gyerekek, akiknek ez az első karácsonya egyedül.
- Tudnék valahogyan segíteni? - kérdeztem.
- Ha tudsz szerezni szülőket mindenkinek.. - válaszolt, amikor valaki hívta. - megyek!
Bármit megtennék azért, hogy minden gyereknek legyen szülője. Tudom, milyen felnőni nélkülük. 
~
Két óra múlva, négy környékén, elköszöntem és indultam is. Sétáltam kicsit ráérősen, de még bő egy órám volt, mielőtt a sulihoz kellett volna mennem.
Sétáltam, amikor mellém gördül az ismerős kocsi.
- Már megint.. - sóhajtottam. - Mit akarsz? - mentem tovább.
- Ne vigyelek el? - tekerte le Yixing az anyósülés felőli ablakot, hogy halljam mit mond.
De én csak sétáltam tovább.
- Nem? Hát a nem hát nem. - vonta meg vállát.
- Várj! - haraptam meg szám.
- Gyere! - nyitotta ki belülről a kocsiajtót.
Beszálltam, majd elindult.
- Hova? - kérdezte.
- A sulihoz. - válaszoltam kezeim lábaimra téve.
- Oké. - fordította el a kormányt. - Miért mész a suliba, stréber?
- Nem vagyok stréber. Csak a lányokkal találkozom.
- Értem. - bólintott. - Itt is vagyunk. Én a helyedben mennék is, mert már nagyon furán néznek.
- Akkor szia. Köszi. - szálltam ki.
Becsukva a kocsiajtaját megfordultam és két barátnőm kerek szemekkel nézett.
Én meg kérdően néztem rájuk.
- Mi van? - kérdeztem.
- Mi van?! Azt kérdezed, mi van?! SooRin, te éppen most szálltál ki az osztály egyik rossz fiúja kocsijából. - akadt ki HyoYeon.
- Nem vagy normális! - szállt be a vitába YuRi is.
- Mindent megmagyarázok. - szabadkoztam. - Az úgy volt, hogy az árvaházban dolgozom és miután végeztem idefelé jövet megállt mellettem a kocsival és megkérdezte, hogy elvigyen. Én meg eljöttem vele. - hadartam. - De a tegnapi még furább volt. Basszus! - kaptam szám elé a kezem.
- Mi volt tegnap, SooRin? - léptek mellém kihallgatásszerűen.
- Öhm, izé..semmi..
- SooRin.
- Hát szóval az volt, hogy KyungSooval tanultam, ugye, már nyolc körül volt, ezért elindultam haza..
- Egyedül? - vágott közbe YuRi.
- Igen, szóval..
- KyungSoo nem kísért el?
- Nem akartam..
- Miért? - kérdezte HyoYeon.
- Ez is egy jó sztori. - vigyorogtam kétségbeesetten.

HyoYeon & YuRi

- Van mit mesélned, úgy érzem. - jelentette ki HyoYeon.
- Van is történetem. - bólogattam. - Szóval, azért nem akartam, hogy KyungSoo hazakísérjen, mert JongDaenél lakom és nem akarom, hogy bárki megtudja az osztályból. Igazából JongDae mondta, hogy nem kéne elmondanom. "Én lennék a célpont". Ezért egyedül mentem hazafelé..
- Várjunk csak! Te JongDaenél laksz? - pislogott nagyokat YuRi.
- Igen, mivel a szülei vittek el az árvaházból és fogadtak be. Azóta túl sok minden hirtelen történt.
- Tudod mit, kezd onnantól a sztorizást, amikor elvittek onnan a szülei. És nem lesz ilyen belekérdezés.
- Oké. Addig sétáljunk a házhoz. - indultunk el. - Szóval az egész akkor ott kezdődött az árvaházban. Kb. tizenkettő voltam amikor elvesztettem a szüleimet és bekerültem oda. Négy év múlva, múlt hét vasárnap elvitt engem JongDae apja és anyja onnan. Addig még sosem voltam, olyan szép házban. A szülei nem szóltak róla, ezért meglepett, amikor megjelent a lépcső tetején. Mrs. Kim, az anyukája amúgy nagyon kedves volt velem a kezdetektől. Szerdán JongDae ágyában ébredtem.
- Mi?
- De ne értsétek félre csak berakott az ágyába, mert kedd este filmezésnél bealudtam. Oh, és a szerda nem csak ezért volt fura. TaeYeon átjött suli után JongDaehez tanulni és ugye nem akartam, hogy megtudja és rohanjon YoonAhoz, aki szétkürtölné az egész sulinak. Ezért végig a szobámban lapultam. Mikor elment vacsora után JongDae átjött a szobámba és bevallotta, hogy kedvel. Majd megkérdezte, hogy felolvasnám-e neki a könyvem, aztán mikor befejeztem bealudt, legalábbis később megtudtam színlelte, közelebb hajoltam hozzá, mert meg akartam hallgatni álmában beszél-e. Majd hirtelen megcsókolt.
- Várj, várj, várj!! Mi van?! - ordították egyszerre.
- Ja, igen. Beszélgettünk még kicsit, amikor berontott Mrs. Kim és elmesélte, hogy én egy éves korom óta ismertem JongDaet, amúgy ismerős is volt, és hogy ezért vettek magukhoz, mivel a szüleim megkérték őket, hogy viseljék gondomat, ha már ők nem lesznek. Közben itt vagyunk, amúgy.
- Oh, akkor menjünk be. - jelentette ki HyoYeon.
Besétáltunk a kapun, majd az ajtón és egyből vigyorogva köszöntött Mrs. Kim.
- Sziasztok!
- Jó napot! - köszöntek a lányok.
- Szóltam már, hogy átjönnek, de ugye nem baj? - kérdeztem.
- Dehogy! - legyintett. - Hogy hívnak titeket?
- Kwon YuRi. - mutatkozott be YuRi.
- Kim HyoYeon. - mondta aztán HyoYeon.
- Szép neveitek vannak, de nem tartalak fel titeket. Menjetek nyugodtan. - mosolygott Mrs. Kim.
- Köszönjük, gyertek. - toltam magam előtt két barátnőm.
Felmentünk szobámba és becsuktam ajtóm. Majd az ablakot is.
- Az ablakot miért csukod be? - kérdezte HyoYeon.
- Mert ha nyitva van a szomszéd meghall mindent. És hallgatózós típus. - fejtettem ki.
- Ki a szomszéd? - nézett értetlenül HyoYeon.
- JongDae, te hülye. - adott egy tockost YuRi barátnőjének.
- Bocs, nem esett le. Na, folytatod? - huppant le ágyamra HyoYeon.
- Jah. - ültem be ablakomba. - Szóval gondviselőim lettek és ezért lakom itt. Aznap este kiküldtem a szobámból, de ő vissza akart jönni. És addig probálkozott, amíg olyan késő nem lett, hogy elaludt ténylegesen a falnak dőlve ülve a folyóson.
- Aww! - sóhajtott HyoYeon.
- Én meg betakartam és mellé leülve elaludtam a vállán. Másnap a suliban, amikor KyungSooval léptem be a terembe, mert hogy egyszerre értünk a bejárathoz, nem JongDaevel mentem suliba, egyből YoonAh hozta a formáját.
- Mit csinált? - nézett aggódva és a történetembe belemélyülve YuRi.
- Behúzott a lány mosdóba és hozzám vágott egy vicces wc papírt, de én utána kioktattam őt is meg a csatlósait is.
- Ügyes kislány! - mosolygott YuRi.
- Azután amikor visszamentem a terembe, akkor kértem el a te számod, HyoYeon, aztán hirtelen az egész osztály belekerült. Kivéve YoonAh, TaeYeon, SeoHyun, Zitao, Yixing és KyungSoo. De azóta KyungSooé meg van. Szóval most értem a tegnapi KyungSooval tanuláshoz. Nem volt semmi csak kínos csend.
- Ugorjunk! - sürgetett HyoYeon.
- Akkor mentem haza és jött Yixing. Kérdezés nélkül berakott kocsijába és elvitt egy búzamezőhöz vagy micsodához és ott megállva kiszállt. Én is kiszálltam, hogy beszéljek vele. Észrevette, hogy fázom, ezért egy takaróval, amit a kocsiból vett ki, betakarta hátam, úgy, hogy közbem átkarolt hátulról.
- SooRin, és te hagytad? - akadt ki ismételten YuRi.
- Miért tök romi lehetett. - kalandozott el HyoYeon.
- Idióta! - lökte meg HyoYeont.
- Mit csináltam volna? - kérdeztem. - Tényleg fáztam.
- SooRi~in! - nézett rám YuRi amolyan *ez most komoly?* nézéssel.
- Ezek után hazamentem, illetve hazavitt Yixing és JongDae egyből kérdezősködött. Aztán rám fogta, hogy az én "szakterületem a féltékenykedés". Majd másnap vagy is ma reggel a suli előtt megláttam JongDaet és TaeYeont beszélgetni meg röhögcsélni. Meg ölelgették egymást.
- Mi a..?!  - rázta meg fejét egyszerre két az ágyamon ülő barátnőm.
- Ühüm. - bólogattam.
- SooRin, te kedveled JongDaet? - döntötte félre fejét YuRi.
- Én megmondtam JongDaenek miután láttam az előbbi jelenetet, hogy tegyen úgy, mintha nem ismertük volna egymást régebben.
- Miért? - kérdezte HyoYeon.
- Szeretném megtudni, hogy bánt volna velem, ha nem lett volna az úgymond előéletünk.
- Ennél biztos van jobb megoldás is. Egyébként is kikerülted a kérdést. - húzta fel szemöldökét YuRi. - Kedveled őt? - állt fel és nyitotta ki az ablakot majd továbbra is engem nézve összefonta karjait.
- Nem tudom, mit érzek. Úgy érzem, kedvelem őt, de lehet csak barátilag.. - könnyeztem be. - Mit kezdjek az életemmel?
- SooRin, mindenki céllal születik. Valami célja van minden egyes ember életének. Csak meg kell találnod. - mosolygott YuRi.
- Igen, és bármit is akarsz. Azt meg kell tenned, különben később megbánod, hogy nem tetted meg. - állt fel HyoYeon is YuRi mellé.
- Mit jöttök nekem a bölcs dumával? - néztem ki az ablakomon. - Nincs célja az életemnek. Tudjátok, amikor kicsi voltam állatorvos akartam lenni, utána meg változtak az idők, az úgynevezett "trendek" és ezért változott az is, mi akarok lenni, de most már csak boldog szeretnék lenni. - sóhajtottam a naplementét nézve. - Most nézzétek a Napot. Mindennap ugyanazt csinálja és nem fáradt még bele. Feljön, látja szenvedni az embereket, aztán lemegy. Gáz meló.
- Ne legyél már ilyen depis! - szólt rám HyoYeon. - Gyere, teszek be valami zenét és táncoljunk rá. - húzott fel állásba.
- Oké. - mosolyogtam.
- Na, ennél másabb arckifejezést nem is akarok látni az arcodon! - vigyorgott barátnőm.

*JongDae szemszög*
- Tudjátok, amikor kicsi voltam állatorvos akartam lenni, utána meg változtak az idők, az úgynevezett "trendek" és ezért változott az is, mi akarok lenni, de most már csak boldog szeretnék lenni. - hallottam meg az ablakból SooRin hangját.
Csak boldog? YuRi, most már tudom a választ.

*SooRin szemszög*
- Tegyél be valami jót! - szólalt meg HyoYeon.
- BigBang? - kérdezte.
- Fantastic, baby! - mutatott 'oké'-t kezével HyoYeon.
A szám erejéig mindannyian táncoltunk.
- Hol a mosdó? - kérdezte YuRi.
- Ha kimész az ajtón jobbra. - magyaráztam.
- Köszi! - ment ki és csukta be maga után az ajtót.

*YuRi szemszög*
Becsuktam SooRin szobájának ajtaját.
- YuRi! - szólalt meg JongDae kilépve szobájából.
- JongDae! Baj, hogy itt vagyunk? - kérdeztem.
- Nem. Legalább vannak barátai SooRinnek. Csak szerettem volna válaszolni a kérdésedre. Amikor azt kérdezted, hogy mit akarok, hogy velem legyen vagy, hogy boldog legyen SooRin.
- Bármit is hiszel most, még meg fog változni, JongDae. Egyet kérek. Ne bántsd SooRint. - szorítottam meg alkarját, majd a mosdóba mentem.
Elrendeztem magam, visszatérve SooRin szobájába látom, hogy beszélgetnek.

*SooRin szemszög*
- HyoYeon, tényleg ennyire kedveled? - kérdeztem barátnőmet az ágyon mellette ülve.
- Miről maradtam le? - érkezett vissza YuRi.
- HyoYeonnak tetszik Zitao. De neki van barátnője állítólag. - magyaráztam.
- Íí.. igen, ez igaz. - ült le HyoYeon másik oldalára YuRi.
- Ne már, YuRi! - szóltam rá, mire elkezdett sírni HyoYeon.
- HyoYeon, a fiúkkal mindig csak a baj van. Nem is szeretnék foglalkozni velük. Csak befejezni a sulit, jó munkát találni és jó életet élni. - vigasztaltam barátnőm. - Minek pasi, ha itt vagyunk neked mi?
- Köszönöm lányok! - törölte le könnyeit. - Ölelés!
Két jó barátnőt találni nem olyan könnyű. Az ember nem talál csak úgy az út szélén.
~
Mivel a lányok nem aludtak nálam, ezért Mr. Kim hazafuvarozta őket nyolc környékén. Én meg egyedül maradtam a szobámban.
Majd nyitott ablakomnál ülve észrevettem valakit, aki integetett lentről. Gyorsan lefutottam, ki a bejáratiajtón és ott állt kocsija mellett Yixing.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem kinyitva a kaput.
- Unatkoztam? - vonta meg a vállát vigyorogva.
- Miért pont ide jöttél, Yixing? - fontam össze karjaimat.
- Zitao elutazott már ma nagybátyjával. Kivel mással beszélgettem volna?
- A szüleiddel.
- Nincsenek itthon. Már egy jó ideje itt hagytak engem meg bátyám. Csak a bátyám a munkája miatt nem sokat van otthon.
- Értem.
- Jössz? - ajánlotta fel.
- Öhm.. - haraptam számba.
Törtem fejem, mi sülhet ki ebből. Felnéztem a házra és eszembe jutott, hogy nincs senki, akiért maradnom kéne.
- JongDaevel laksz, ugye? - kérdezte.
- Igen. - sóhajtottam továbbra is a házat nézve.
- Miért? Van valami közöd hozzá?
- A szüleim ismerték az övét és felkérték őket gondviselőimnek. Röviden.
- Ahha. - bólintott egyet. - Van köztetek valami JongDaevel? Már bocsi a tolakodásért.
Elgondolkoztam ezen a kérdésen. Kiskorunkban barátok voltunk. Nem rég bevallotta, hogy kedvel. Majd megcsókolt. Aztán meg TaeYeont ölelgette. Ezek után eldöntöttem, hogy már nem érdekel. Mostantól az osztálytársam lesz és a mostohatesóm.
- Volt. - jelentettem ki. - De azt is el akarom felejteni. - néztem fel újra a házra. - Az ellen nem tehetek, hogy vele lakom, de többet nem akarok ezen örlödni.
- Velem jössz, SooRin? - nyújtotta kezét.
- Hova?
- El, de hazahozlak, ígérem.
Beleharaptam alsó ajkamba és mély levegőt vettem. Még egyszer felnéztem a házra.
Vele akarok lenni vagy csak boldog?
6.fejezet vége

5.fejezet

,,Féltékeny vagy?"
~

KyungSoo elkezdte magyarázni, hol is lakik, amikor én az árvaház előtt álldogáltam. Majd hirtelen valaki megérintette vállam.
- KyungSoo! - ugrottam egyet ijedtemben. - Jesszus.
- Szia! - röhögött. - Jössz?
- Többet ilyet ne csinálj! - húztam össze szemöldököm.
- Menjünk! - húzta ki magát.
- Te mutasd az utat.

KyungSoo

Megindultunk, és körülbelül hét vagy nyolc utcányit sétálva megáll egy tíz emeletes ház előtt. Belépve a ház liftjébe felmentünk az ötödikre, de amire az végre felért, simán leelőztem volna lépcsőzve.
Kiléptünk a csigalassú felvonóból és egy ajtóhoz sétálva kulccsal kinyitotta azt. Mikor végre beléphettem a lakásukba, nagyot sóhajtottam, mivel egy árva lélek sem volt bent.
- A szüleim dolgoznak, ahogyan a nővérem is. - szólalt meg becsukva a bejárati ajtót és a kulcsát ledobta a pultra.
- Ah, értem.
- Az ott a konyha, az a fürdőszoba, az a tesóm szobája - mutogatott más irányokba, más ajtókra. - a szüleimé és az enyém. - nyitott ki egy ajtót.
- Azt a..wow.. - lepődtem meg, amint beléptem a szobájába. - Van erkélyed? - rohantam az erkély ajtajához.
- Igen. - nyitotta ki az üveg ajtókat.
- Woow! - tátottam a szám, mert láttam, az akkor tiszta, csillagos eget, mivel decemberben hamar sötétedik.
- Örülök, hogy ez lett az én szobám. Ilyen erkéllyel. - mosolygott.
- Olyan szép az ég.. - támaszkodtam a korlátnak.
- Aha. - sóhajtott.
- Akkor tanuljunk. - fordultam meg.
A tanulás nekem nem megy. Ezt kijelenthetjük. Sík hülye vagyok. Mindennel megúszom hármassal az nekem jó.
- KyungSoo?
- Hm? - nézett föl füzetéből.
- Te tudnál olyannal együtt lenni, aki ártott valakinek, hogy neki legyen jó, féltékenységből?
- Nem. Szerintem nem kell ilyeneket tenni, ha nem szeret viszont egy ember, nem kell kemény fegyverekhez nyúlni. Miért?
- Semmi..csak gondolkodtam.
- Ki az, aki ilyet tett?
- Hát..egy ismerősöm.
- Barát?
- Nem mondanám. - nevettem.
- Ki az?
- Nem akarom elmondani. - ráztam fejem.
- Oké. - vonta meg vállát.
~
Nyolc körül járt. Néha ha olyat mondott KyungSoo, nevettünk, de végig valahogy furán kínos csend volt.
- Haza kell mennem. - szedtem össze cuccom.
- Hazakísérjelek? - kérdezte.
- Nem, nem, nem. Nem kell, de köszi. - mosolyogtam. - Szia, holnap találkozunk. - siettem ki az épületből.
Nagyon hosszú még az út..
Hirtelen mellém gördülve lefékezett egy kocsi, vezetője kiszállt és belökött az anyósülésre, majd olyan gyorsan visszaszálva továbbhajtott, hogy észre se vettem mi történt.
- Ki maga? - ordítottam.
- Nyugodj le! - szólalt meg, majd az utcai lámpák fényének segítségével kivettem az arcát.
- Yixing? - kerekedett ki szemem.

Yixing

- Mi van? - hajtott számomra ismeretlen irányba.
- Miért raboltál el? - akadtam ki.
- Csak kocsikázunk. - röhögött.
- Engedj el!
- Tőlem mehetsz, de nélkülem nem találsz ám vissza. - vigyorgott sunyin.
- Mióta tudsz te vezetni?
- Nem ismersz, honnan tudnál rólam dolgokat.
- Te sem ismersz! - fontam össze karjaim.
- Nincsenek szüleid, se semmilyen rokonod. Árvaházban nőttél fel úgymond. A természeted alapján ott biztos van valaki, akivel összebarátkoztál. Nagyon könnyen félre vezethető vagy. Legalábbis úgy nézel ki. - kezdte el sorolni majd a kocsival bekanyarodott egy búzaföld melletti útra, ahol megállt. - Nincs igazam? - szállt ki.
- Talán. - motyogtam miközben kiszálltam én is a járműből. - Minek hoztál ide? Ilyenkor..
- Rinnie. - nézett rám nekidőlve, félig ráülve a motorháztetőre.
- Vigyél haza. - fontam össze ismét a kezem.
- ...gyere. - mutatott maga mellé.
- Yixing. - húztam föl szemöldököm.
- Akkor maradj ott. - vonta meg a vállát.
Elkezdett rezegni a telefonom, Mrs. Kim hívott.
~ SooRin, hol vagy? - kérdezte aggódva.
~ Jól vagyok, nem sokára megyek. Ne aggódjon, otthon. - raktam le a készüléket.
- Csak a gondviselőm. - tettem táskámba telefonom.
- Gondoltam. - nevetett.
- Hazavinnél? - léptem mellé, kicsit dideregve, mert még az egyenruhám volt rajtam, aminek nem túl meleg az alsó része.
- Fázol? - fordult felém.
- Kicsit.
Kinyitotta a kocsit és kivett a hátsóülésről egy takarót. Hátára terítette, majd mögém lépett és átkarolt engem.
Ezek alatt én csak figyeltem, mit akar csinálni és nem is értettem, mi a szándéka.
Gondolkodtam, mit kezdjek.
- Mennyi az idő? - kérdezte.
- Mindjárt fél tíz. - néztem meg telefonom.
- Menjünk. - engedett el, de a takarót rajtam hagyta.
- Oké. - ültem be.
Beindította a motort és el is hajtott.
- Hol laksz?
- Csak vigyél a sulihoz.
- Ilyen későn nem foglak ott hagyni. Na?
Végre kinyögtem a címet, majd a ház előtt megállt. Nézelődött a ház felé.
- Akkor szia! - szálltam ki és mentem be.
Fellépcsőztem és a szobámba belépve ledobtam táskám a földre és ledőltem az ágyamra a plafont bámulva. Hirtelen benyitott JongDae.
- Hol voltál ilyen sokáig? - kérdezte óvatósan becsukva maga mögött az ajtót, hogy ne ébressze fel szüleit.
- Miért? Féltékeny vagy? Aggódtál miattam? - vigyorogtam felülve ágyamon.
- A féltékenykedés a te szakterületed. Én nem szoktam féltékeny lenni. - rázta fejét.
- Fogadni is mernél rá? - álltam fel összefonva karjaim magam előtt.
- Igen. - mondta majd "sértődve" elhagyta a szobám.
JongDae? Méghogy nem szokott féltékeny lenni.
Elmentem gyorsan lezuhanyozni, majd pizsimbe befeküdtem az ágyba.
~
Túl sok gondolatom van. Általános, de most már szétfeszíti a fejem. Senkivel nem tudom megbeszélni..az ilyen dolgokat.. Mrs. Kimmel csak nem beszélhetek a saját fiáról. A végén direkt olyanokat csinálna, hogy JongDae jöjjön ki jól.
~
Négy óra. Ideje lenne elaludni végre. Ahj! A történetemet radírozza ki valaki.
~
*Másnap*
Amikor már végre elaludtam, megint kemény három óra alvás után megszólalt az ébresztőm.
Kibattyogtam a fürdőbe megmosakodni, de akár egy zombi. Felvettem az egyenruhám, megfogtam táskám, amibe bepakoltam aznapi tancuccaim (és persze a könyvem) és lesétáltam a reggelimért.
- Jó reggelt! - köszöntött friss arccal Mrs. Kim.
- Reggelt. - dörzsöltem meg a szemem.
- Mi a baj, SooRin? - kérdezte Mr. Kim.
- Semmi, még kicsit fáradt vagyok. Nem sokat aludtam. - magyaráztam.
- Miért? - aggódott Mrs. Kim.
- Hagyd már szegényt reggelizni. - szólt Mr. Kim feleségére.
- JongDae? - forgattam fejem.
- Már elment. - biccentett az ajtó felé a ház úrnője.
- Értem. - mosolyogtam.
Megettem tányérom tartalmát, megfogtam táskám pántját és felvéve cípőm elindultam a suliba.
Körülbelül tíz perces séta után meglátom az iskola épülete előtt JongDaet TaeYeonnal beszélgetni. Sokat mosolyogtak, vigyorogtak, meg ölelgették egymást, de a szituációt nem értettem. TaeYeon előbb bement az intézménybe, ezért én is akkor indultam el.
- Szia! - köszönt JongDae, amikor elmentem előtte.
- Szia..
- SooRin, mi a baj? - fogta meg felkarom.
- JongDae, elgondolkodtam azon néha, többször is, hogy mi lenne ha nem ismertük volna egymást kis korunkban, ha csak tényleg annyi ideje ismernénk egymást, mióta odaköltöztem. Szeretném ezt megtudni.
- Mi?
- Legyen az, mintha nem is lett volna az előélet, amikor ismertük egymást, JongDae. - néztem szemeibe.
- Most mi bajod van?
- JongDae, kérlek, nézz rám úgy akár egy másik osztálytársra. Ennyit kérek tőled. Én is így fogok tenni. Tudom, hogy egy ház, meg minden, de mintha mostohatesód lennék. Kérlek, JongDae. - haladtam tovább.
Felérve a terembe lehuppantam helyemre. Szokásosan HyoYeon hátrafordulva vigyorgott egyből rám.
- Hahi! - köszöntem mosolyogva.
- Mennyivel másabb vagy.
- Már nem feszít a fejem. - húztam ki magam.
- Nem értem.
- Majd egyszer elmondok mindent, ígérem.
- Mikor? - toporzékolt ülve.
- Ha átmehetek hozzád aludni. - nevettem.
- Meg kell oldanom. - kezdte el törni a fejét.
- KyungSoo. - szóltam át a szomszéd padhoz.
- SooRin, mi az? - fordult felém.
- Beszélhetnénk?
- Itt nem jó?
- Hát..
- Írj üzenetet. - mutatta fel telefonját.
- Oké.

ChanYeol

Előkotortam táskámból a készüléket, majd elkezdtem pötyögni.
~ Szóval, van egy lány, akinek tetszel. Ne bízd el magad. Nem én vagyok. De kíváncsi vagyok, mi sülne ki ebből.
- Mi van? - röhögött fel KyungSoo.
- Elmondom majd. - csitítottam le.
- Miről maradtam le? - fordult hátra HyoYeon.
- Emberek!! - ordított ChanYeol. - Holnaptól téli szünet!
- Tényleg, el is felejtettem. - vakarta meg tarkóját JongIn.
- Zsír! - pacsizott SeHun és BaekHyun.
- JunMyeon, te mit csinálsz majd a szünetben? - kérdezte ChanYeol padtársát.
- Síelni megyek külföldre apámmal. - nézett fel tankönyvéből.
- JongIn! - bökte meg SeHun haverja vállát. - Mik a terveid a szünetre?
- Ah, elmegyek a tesómmal Spanyolba. - röhögött.

- A két szöszi fogja már be abba a padsorba. - rikácsolt YoonAh.

JongIn

- YoonAh, inkább te, köszi! - röhögött SeHun és JongIn.
- Ti meg..aah..lányok gyertek! - szólt csatlósaira YoonAh.
- Hali! - lépett be az ajtón JongDae
- JongDae! - ordított SeHun.
- SeHun, ordítozós kedvedben vagy? - nevetett JongDae.
- Ja!
- Helloo~ - köszönt HyoYeon JongDaenek, mikor leült mellém.
- Sziasztok! - mosolygott.
- Mindjárt jövök. - álltam fel és mentem ki a teremből belefutva Yixingbe.
- Szia.
- Ah, ...szia...- dadogtam. - Én most megyek..

SeHun

- Várj, tegnap lecsesztek?
- Nem voltak már fent. De a kérdésedre válasz, nem, nyugi.
- Akkor jó. Gyere arrébb, nem bírnak bemenni a terembe. - húzott el nevetve az ajtóból.

*JongDae szemszög*
- Mi baja van? Mit csináltál a barátnőmmel? - akadt ki HyoYeon.
- Én semmit. Végül is szerintem.. - néztem SooRin után, aki neki ütközött az ajtóban Yixinggel.
- Bármit is csinálsz, rosszul csinálod. - fordult hátra HyoYeon padtársa, YuRi.
- Mi? - néztem rá értetlenül.
- JongDae, nem veszed észre ha valakinek tetszel. Akit meg te kedvelsz, hát hogy is mondjam, valamiért mindig elmennek. Rosszul csinálod. - magyarázta. - Most nézd meg. - bökött SooRin felé. - Mi kell neked? Az, hogy veled legyen vagy hogy boldog legyen?
Feltett egy olyan kérdést, amire még én se tudom a választ.

*SooRin szemszög*
- Bocsánat. - lépkedtem félre az ajtóból. - Yixing, a tegnapi..
- SooRin, én most bemegyek. - biccentett.
Baszd! Mi van a fiúkkal ezen a világon?
Visszamentem én is a terembe, leülve helyemre. HyoYeon csak nézett.
- Valamit szeretnél? - kérdeztem.
- Mesélni valód van neki. - magyarázta el a helyzetet YuRi.
- HyoYeon, YuRi! Nincs kedvetek átjönni? - e kérdésemre HyoYeon szeme felcsillant.
- De, de, de. YuRi, te is jössz? - lelkesedett fel.
- Persze. - válaszolt nyugodt hangon.
Ahogy YuRit megismertem, nem olyan típus, mint egy, hogy is mondjam, HyoYeon. Két különböző személyiség.
~
Az első óra utáni szünetben felhívtam Mrs. Kimet, hogy mit szól a dologhoz, hogy átjönnek a lányok. A hangja alapján lelkesnek tűnt.
~
Órák után YuRi és HyoYeon társaságában beszélgettem a suli előtt.
- Lányok, nekem el kell mennem még dolgozni. - mondtam.
- Addig én is haza megyünk átöltözni. - szólalt meg HyoYeon.
- Akkor ötkor talizzunk itt. - jelentettem ki.
- Rendben. - helyeselt YuRi.
Aztán elindultunk mind a saját dolgunkra.

5.fejezet vége

4.fejezet

Régi emlékek
~

Mrs. Kim berontva a szobába elkezd magyarázkodni.
- Nem bírom tovább!
- Mi a baj, anyu? - pattant fel JongDae, majd én is felálltam.
- El kell mondanom, amit tudnod kell, SooRin! - nézett rám.
- Mi az, amit tudnom kell? - ijedtem meg kissé.
- SooRin..tényleg tudom, hogy ki az a képen.. A történet ott kezdődik, hogy JongDae egy éves korában összebarátkozott a játszótéren egy kislánnyal. Mi meg a szüleivel. Sokszor összejártunk, addig a gyerekek eljátszogattak. Aztán öt évre rá el kellett költözniük a lány családjának az apja munkája miatt. Néha beszéltem az anyukával. Aztán rá pár év és jött a hír, hogy az apja meg az anyja is a kislánynak meghalt. Rá egy-két év és jött egy levél, hogy minket jelöltek meg gondviselőknek a végrendeletükben. Probáltuk megkeresni a lányt, de már csak tizenhat éves korában találtuk meg.. - kezdett el sírni. - Te vagy az, SooRin..
- Ő az a lány mellettem a képen és ő volt a barátom kicsiként? - kérdezte JongDae.
- Miért nem mondta el első alkalommal? - könnyeztem be.
- Bocsánat..nem tudtam, mit csináljak, de tudtam, hogy most már el kell árulnom..
- Ezért voltál ismerős.. - motyogtam magam elé.
- Még egyszer sajnálom.. - sóhajtott egy nagyot Mrs. Kim majd kiment az ajtón.
Szinte elakadt a szavam. Nem tudtam mit mondani. JongDae a kisgyerekkori barátom. Ismertem már egy éves kora óta. Azt sem hiszem el, hogy ez most megtörtént. Ha álmodok valaki ébresszen fel!
Leültem az ablakba magam elé bámulva. Egy perc múlva JongDae is lehuppant mellém.
- Megnőttél! - nevetett.
- Te mondod? - akadtam ki.
- A fejed is megnőtt. - gúnyolódott.
- Hé! - ütöttem vállába. - Te meg sportolj valamit és akkor talán..
- Talán mi? - kezdett el érdeklődően nézni.
- Akkor talán megkedvellek. - álltam fel.
- Nem kedvelsz?
- Hmm..nem. - vigyorogtam.
- Te kedvelsz engem. - mutatott felém.
- Nem.
- Te. Kedvelsz. Engem.
- Nem!
- Te kedvelsz enge-e-em. - állt fel vigyorogva.
- JongDae! Nem!
- De!
- Nem..
- De. - lépett mellém.
- JongDae! - szóltam rá.
- Mi van?
- Menj haza, részeg vagy! - kezdtem kifelé tolni az ajtón. - Zöldségeket beszélsz.
- Akkor kimegyek ha kimondod. "Kedvellek". Na, halljam, na, na?
- Kedvellek! - csuktam rá az ajtót, majd elvigyorodtam.
- Tudtam! - ordította át az ajtón.
- Menj a szobádba inkább, nagyokos!..
- Itt fogok állni, amíg be nem engedsz. - jelentette ki.
- Akkor jó ácsorgást. - nevettem.
~
Elmegyek zuhanyozni. Összeszedtem cuccomat. Kilépve észrevettem a falnak támaszkodva JongDaet, de csak mentem tovább a fürdőbe.
~
Visszaérve a szobámhoz láttam, JongDaet a falnak támaszkodva ülni.
- Miért akarsz te bejönni? - kérdeztem odalépve.
- Most már nem akarok. - jelentette ki.
- De még mindig itt ülsz. - billentettem oldalra a fejem mosolyogva, majd bementem a szobámba.
Miért csinálja ezt? Mit akar most?
~
Úgy érzem, sokkal jobban vagyok. Ezt nem is tagadhatnám..
Kinéztem az ajtómon csendben és az a hülye gyerek még mindig ott ült. De már bealudt.

JongDae

Egy plédet ráterítve a fiúra leültem mellé.
- Miért aludtál itt be? - suttogtam. - Tényleg ő volt a barátom kiskoromban? De most már emlékszem. Volt egy haverom és nagyon rossz volt, amikor el kellett költözni. - sóhajtottam. - Most viszont újra megtaláltuk egymást és sokkal jobb minden.
Éppen lépcsőzött fel Mrs. Kim, amikor észrevett minket.
- Mrs. Kim! - álltam fel óvatosan.
- SooRin! Miért alszik a fiam a folyosón?
- Ah, mindegy az. - legyintettem. - Köszönöm!
- Mit? - nézett rám értetlenül.
- Köszönöm, hogy elmondta. Így ezzel minden meg fog változni. Azt még nem tudom pontosan, hogy milyen írányba fog változni, de meg fog. Egy kis változás viszont jól jön. Szóval köszönöm! - mosolyogtam.
- Remélem ezek után JongDae máshogy fog viselkedni veled.
- Biztosan megváltozik. - mosolyogtam a fiúra nézve.
- Te kedveled? - kérdezte.
- Hát nem tudom, mit érzek..
- Értem, én megyek aludni. De kérlek valamire.
- Mire?
- Szedd fel a földről a fiam. - kuncogott.
- Rendben. - bólogattam.
Mrs. Kim bement a szobájukba, én meg ott álltam és néztem, mit kezdjek. Nem tudtam semmit csinálni, ezért csak leültem mellé és ráhajtottam fejem a vállára. Elfelejtettem minden érzést, ami akkor a fejembe volt.
Csak elaludtam..
~
*Másnap reggel*
A fejemben valószínűleg van egy ébresztőóra, mert hétkor felébredtem a semmire. JongDae még aludt. Kicsit fura volt a folyosón aludni, de még se tűnt fel.
Óvatosan felálltam JongDae mellől, bementem a szobámba átöltözni, a táskám megfogva elindultam lefelé, de amint kiléptem az ajtómon láttam nagyokat pislogni JongDaet.
- Miért aludtam itt? - kérdezte.
- Mert be akartál jönni - mosolyogtam rá. - és bealudtál itt. Megyek le reggelizni. Jössz?
- Ah, persze, de egy kérdés. Ki tette rám ezt a plédet?
- Öhm..nem tudom.. - siettem le a lépcsőn.
Leültem szokásos helyemre, elkezdtem reggelizni, majd tíz perc múlva JongDae is megjelent.
- Jó reggelt, fiam! Hogy aludtál? - kérdezte Mr. Kim.
- Reggelt! Jól, köszönöm. - ült le mellém.
- Én befejeztem, köszönöm szépen! - álltam fel.
- Ne mész JongDaevel? - nézett rám Mrs. Kim.
- Megyek előbb. - mosolyogtam, cuccom megfogva ki is léptem az ajtón és a kapun.
~
A suliba érve a bejárati ajtónál már nyitnám az ajtót, amikor odafutott KyungSoo.
- Szia! Menj csak! - nyitotta ki nekem az ajtót.
- Oh, köszönöm. - léptem be az ajtón.
- Akkor ma tanulunk? - kérdezte.
- Igen. - mosolyogtam. - De nálad.
- Öhm, oké. Milyen volt tegnap a munka? - érdeklődött.
- Felmondtam. Túl nehéz volt. Vagyis igazából már nincs rá szükségem. - magyaráztam lépcsőzés közbe.
- Értem. - bólogatott.
- Mielőtt megyünk tanulni van egy elintézni valóm. - szólaltam meg.
- Mi?
- Semmi, rám tartozik. - léptünk be a terembe.
Leültem a helyemre és számíthattam volna rá YoonAh korán reggel betalál.
- SooRin! Emlékszel még te, hogy figyelmeztettelek?
- Emlékszem. - néztem rá.
- Elegem van belőled! - fogta meg a karom, engem kirángatva a teremből, majd be a lánymosdóba. - Az új lányokat sosem bírtam! - vágott hozzám egy vizes wc papírból letekert darabot. - Tudod, mi a legviccesebb? Én is voltam új lány, de aztán csak megutáltam őket.
- YoonAh! Te nem engem utálsz, csupán magadat. Nem bírod elviselni a féltékenységedet és ezért valakin le kell vezetned.
- Te nem voltál még féltékeny!
- Dehogynem! De én nem ártanék senkinek azért, hogy valamit megkapjak.. - indultam el kifelé félre lökve őt vállammal. - Ja, és YoonAh! Az se megoldás ha megfélemlítéssel szerzel barátnőket! - mutattam két barátnője felé, akik úgy álltak mellette, mint a kis csatlósai. - TaeYeon, SeoHyun! Nem értelek titeket.. - mentem ki a lánymosdóból. Vizes volt a hajam, mert pont a fejem találta el, de akkor is bementem a termünkbe.
- Mi történt? - kérdezte HyoYeon, amint leültem helyemre.
- YoonAh. - válaszoltam röviden.
- Mit csinált? - aggódott.
- Semmit. YoonAht alakította. Várj egy kicsit. - láttam, hogy elmegy a tanár az ajtó előtt és utána futottam. - Tanár úr! - szóltam Mr. Han után.
- Mondja, Miss Shin! - fordult vissza.
- Nem lehetne változtatni a párokon? - kérdeztem.
- Miért?
- Ah, semmi csak kérdezem.
- Ha nincs különösebb indok, akkor sajnos nem. - rázta fejét.
- Rendben, köszönöm. - hajoltam meg, majd visszatértem a terembe, visszaülve a székemre.
- Mi volt? Miért nem mondasz nekem el valamit? - kérdezősködött HyoYeon.
- Semmi nem volt esküszöm..
- Bocsi..
- Nem, nem..én kérek bocsánatot. Majd elmondom. - mosolyogtam. - Ne haragudj!
- Áh, nyugi, nem haragszom! - rázta fejét.
- Hali! - ült le JongDae mellém.
- Szia! - köszönt HyoYeon neki.
- Szia.. - köszöntem.
- Hm, mi baj van? - kérdezte.
- Addjátok meg a telószámotok! - szólaltam meg.
- Add majd beírom. - vette ki kezemből a telefonom HyoYeon. - Parancsolj! - mosolygott visszaadva készülékem.
- Köszi! Te? - nyújtottam JongDae felé.
- Minek? Ha el akarlak érni elmegyek hozzád.
- Ha nem találod meg, akkor mi van? - akadt ki HyoYeon.
- Add már ide! - kapta ki kezemből. - Tessék! - vigyorgott.
- Én is megadjam? - lépett oda JunMyeon.
- Persze.
- Én is? - ordított ChanYeol mögüle.
- Persze. - válaszoltam.
Amire mindenki nagyjából elkezdte beírni a telefonomba saját számát.
Mire visszakerült hozzám, az osztályból hat ember száma nem volt meg a huszonkilencből. YoonAh és két csatlósa száma, KyungSooé és két fiúé, akik az osztályban amolyan "keresik mindig csak a bajt". Mert ha van verekedés mindig ők is benne vannak. Mint később megtudtam a nevüket, Yixing és Zitao.  Mindketten Kínából költöztek ide. Vannak még Kínából érkezett diák az osztályon belül, de ők nagyon összehaverkodtak és együtt keresik a bajt. De HyoYeonnak ez tetszik, a "rossz fiú" típus, mert elmondta tetszik neki Zitao. Csak ne keveredjen bajba miatta.
- KyungSoo? - álltam asztala mellé. - Beírod a telefonszámod? - nyújtottam felé telefonom.
- Aha. - mosolygott. - Kész! Itt van.
- Köszi! - ültem vissza a helyemre.
~
Elintézni valóm még tanulás előtt, elintézni! Ez járt az eszemben. Mivel mentem meglátogatni az árvaházat. És látom HyeMit is.
Megállva a bejárat előtt eszembe jutott egy emlék. Amikor először léptem be azon az ajtón. Amikor elvesztettem a szüleimet.
Beléptem az ajtón és egy ismerős arccal találkoztam.
- SooRin! - köszöntött Ms. Choi.
- Ms. Choi, hogy van? - kérdeztem.
- Jól, jól. És te? - lelkesedett fel.
- Én is! Jól, köszönöm. - mosolyogtam.
- Akkor jó! - simogatta meg vállam. - Az új család milyen?
- Ők is aranyosak, kedvesek velem.
- A suli hogy megy? Jársz suliba? Vannak barátaid? - mint egy rossz nagyi, úgy kérdezősködött.
- Jól megy, igen. Van egy lány, akivel jól kijövök. - mondtam, de YoonAht nem is említve. - Nagyon jó fejek az osztálytársaim, de valahogy mégsem az igazi, mintha csak a nem valóságot élném..
- Remélem, hamar elfelejted ezt az érzést. - dobott egy mosolyt.
- Unnie! - rohant ordítva HyeMi felénk.
- HyeMi! - öleltem át. - Mondtam, hogy jövök. Ms. Choi! - fordultam felé. - Nem tudnék önkénteskedni? De semmi pénzért, csak azért, hogy segítsek.
- Persze, hogy tudsz. - derült fel arca. - A segítség sosem árt. Holnap kezdhetsz.
- Köszönöm, de tanulópartnerhez járok, így öt környékén el kell mennem.
- Ah, nem baj, értem. Azzal a pár órával is segítesz.
- Unnie! Akkor mindennap eljössz? - ugrándozott a mellettem álldogáló kislány.
- Igen! - bólogattam.
- HyeMi! Jössz? - szaladt oda egy kisfiú.
- Mindjárt.
- Szia, noona! YuJin vagyok. - mutatkozott be.
- Szia, YuJin. Én SooRin vagyok. Örültem a szerencsének. Barátok vagytok HyeMivel?
- Igen. - válaszolta.
- Van egy barátod és nem szóltál? - játszottam a megsértődöttet.
- Bocsánat..de most mehetek játszani? - nézett kiskutya szemekkel.
- Persze, HyeMi. - és már el is rohant. - Oh, mennem kell! - néztem az órára. - Viszlát! Holnap jövök! - rohantam ki az épületből. - Hova rohanok? Azt se tudom, hol lakik KyungSoo.
Felhívtam hát a kérdéssel. Elkezdte magyarázni, majd hirtelen valaki megfogta vállam.

4.fejezet vége