5.fejezet

,,Féltékeny vagy?"
~

KyungSoo elkezdte magyarázni, hol is lakik, amikor én az árvaház előtt álldogáltam. Majd hirtelen valaki megérintette vállam.
- KyungSoo! - ugrottam egyet ijedtemben. - Jesszus.
- Szia! - röhögött. - Jössz?
- Többet ilyet ne csinálj! - húztam össze szemöldököm.
- Menjünk! - húzta ki magát.
- Te mutasd az utat.

KyungSoo

Megindultunk, és körülbelül hét vagy nyolc utcányit sétálva megáll egy tíz emeletes ház előtt. Belépve a ház liftjébe felmentünk az ötödikre, de amire az végre felért, simán leelőztem volna lépcsőzve.
Kiléptünk a csigalassú felvonóból és egy ajtóhoz sétálva kulccsal kinyitotta azt. Mikor végre beléphettem a lakásukba, nagyot sóhajtottam, mivel egy árva lélek sem volt bent.
- A szüleim dolgoznak, ahogyan a nővérem is. - szólalt meg becsukva a bejárati ajtót és a kulcsát ledobta a pultra.
- Ah, értem.
- Az ott a konyha, az a fürdőszoba, az a tesóm szobája - mutogatott más irányokba, más ajtókra. - a szüleimé és az enyém. - nyitott ki egy ajtót.
- Azt a..wow.. - lepődtem meg, amint beléptem a szobájába. - Van erkélyed? - rohantam az erkély ajtajához.
- Igen. - nyitotta ki az üveg ajtókat.
- Woow! - tátottam a szám, mert láttam, az akkor tiszta, csillagos eget, mivel decemberben hamar sötétedik.
- Örülök, hogy ez lett az én szobám. Ilyen erkéllyel. - mosolygott.
- Olyan szép az ég.. - támaszkodtam a korlátnak.
- Aha. - sóhajtott.
- Akkor tanuljunk. - fordultam meg.
A tanulás nekem nem megy. Ezt kijelenthetjük. Sík hülye vagyok. Mindennel megúszom hármassal az nekem jó.
- KyungSoo?
- Hm? - nézett föl füzetéből.
- Te tudnál olyannal együtt lenni, aki ártott valakinek, hogy neki legyen jó, féltékenységből?
- Nem. Szerintem nem kell ilyeneket tenni, ha nem szeret viszont egy ember, nem kell kemény fegyverekhez nyúlni. Miért?
- Semmi..csak gondolkodtam.
- Ki az, aki ilyet tett?
- Hát..egy ismerősöm.
- Barát?
- Nem mondanám. - nevettem.
- Ki az?
- Nem akarom elmondani. - ráztam fejem.
- Oké. - vonta meg vállát.
~
Nyolc körül járt. Néha ha olyat mondott KyungSoo, nevettünk, de végig valahogy furán kínos csend volt.
- Haza kell mennem. - szedtem össze cuccom.
- Hazakísérjelek? - kérdezte.
- Nem, nem, nem. Nem kell, de köszi. - mosolyogtam. - Szia, holnap találkozunk. - siettem ki az épületből.
Nagyon hosszú még az út..
Hirtelen mellém gördülve lefékezett egy kocsi, vezetője kiszállt és belökött az anyósülésre, majd olyan gyorsan visszaszálva továbbhajtott, hogy észre se vettem mi történt.
- Ki maga? - ordítottam.
- Nyugodj le! - szólalt meg, majd az utcai lámpák fényének segítségével kivettem az arcát.
- Yixing? - kerekedett ki szemem.

Yixing

- Mi van? - hajtott számomra ismeretlen irányba.
- Miért raboltál el? - akadtam ki.
- Csak kocsikázunk. - röhögött.
- Engedj el!
- Tőlem mehetsz, de nélkülem nem találsz ám vissza. - vigyorgott sunyin.
- Mióta tudsz te vezetni?
- Nem ismersz, honnan tudnál rólam dolgokat.
- Te sem ismersz! - fontam össze karjaim.
- Nincsenek szüleid, se semmilyen rokonod. Árvaházban nőttél fel úgymond. A természeted alapján ott biztos van valaki, akivel összebarátkoztál. Nagyon könnyen félre vezethető vagy. Legalábbis úgy nézel ki. - kezdte el sorolni majd a kocsival bekanyarodott egy búzaföld melletti útra, ahol megállt. - Nincs igazam? - szállt ki.
- Talán. - motyogtam miközben kiszálltam én is a járműből. - Minek hoztál ide? Ilyenkor..
- Rinnie. - nézett rám nekidőlve, félig ráülve a motorháztetőre.
- Vigyél haza. - fontam össze ismét a kezem.
- ...gyere. - mutatott maga mellé.
- Yixing. - húztam föl szemöldököm.
- Akkor maradj ott. - vonta meg a vállát.
Elkezdett rezegni a telefonom, Mrs. Kim hívott.
~ SooRin, hol vagy? - kérdezte aggódva.
~ Jól vagyok, nem sokára megyek. Ne aggódjon, otthon. - raktam le a készüléket.
- Csak a gondviselőm. - tettem táskámba telefonom.
- Gondoltam. - nevetett.
- Hazavinnél? - léptem mellé, kicsit dideregve, mert még az egyenruhám volt rajtam, aminek nem túl meleg az alsó része.
- Fázol? - fordult felém.
- Kicsit.
Kinyitotta a kocsit és kivett a hátsóülésről egy takarót. Hátára terítette, majd mögém lépett és átkarolt engem.
Ezek alatt én csak figyeltem, mit akar csinálni és nem is értettem, mi a szándéka.
Gondolkodtam, mit kezdjek.
- Mennyi az idő? - kérdezte.
- Mindjárt fél tíz. - néztem meg telefonom.
- Menjünk. - engedett el, de a takarót rajtam hagyta.
- Oké. - ültem be.
Beindította a motort és el is hajtott.
- Hol laksz?
- Csak vigyél a sulihoz.
- Ilyen későn nem foglak ott hagyni. Na?
Végre kinyögtem a címet, majd a ház előtt megállt. Nézelődött a ház felé.
- Akkor szia! - szálltam ki és mentem be.
Fellépcsőztem és a szobámba belépve ledobtam táskám a földre és ledőltem az ágyamra a plafont bámulva. Hirtelen benyitott JongDae.
- Hol voltál ilyen sokáig? - kérdezte óvatósan becsukva maga mögött az ajtót, hogy ne ébressze fel szüleit.
- Miért? Féltékeny vagy? Aggódtál miattam? - vigyorogtam felülve ágyamon.
- A féltékenykedés a te szakterületed. Én nem szoktam féltékeny lenni. - rázta fejét.
- Fogadni is mernél rá? - álltam fel összefonva karjaim magam előtt.
- Igen. - mondta majd "sértődve" elhagyta a szobám.
JongDae? Méghogy nem szokott féltékeny lenni.
Elmentem gyorsan lezuhanyozni, majd pizsimbe befeküdtem az ágyba.
~
Túl sok gondolatom van. Általános, de most már szétfeszíti a fejem. Senkivel nem tudom megbeszélni..az ilyen dolgokat.. Mrs. Kimmel csak nem beszélhetek a saját fiáról. A végén direkt olyanokat csinálna, hogy JongDae jöjjön ki jól.
~
Négy óra. Ideje lenne elaludni végre. Ahj! A történetemet radírozza ki valaki.
~
*Másnap*
Amikor már végre elaludtam, megint kemény három óra alvás után megszólalt az ébresztőm.
Kibattyogtam a fürdőbe megmosakodni, de akár egy zombi. Felvettem az egyenruhám, megfogtam táskám, amibe bepakoltam aznapi tancuccaim (és persze a könyvem) és lesétáltam a reggelimért.
- Jó reggelt! - köszöntött friss arccal Mrs. Kim.
- Reggelt. - dörzsöltem meg a szemem.
- Mi a baj, SooRin? - kérdezte Mr. Kim.
- Semmi, még kicsit fáradt vagyok. Nem sokat aludtam. - magyaráztam.
- Miért? - aggódott Mrs. Kim.
- Hagyd már szegényt reggelizni. - szólt Mr. Kim feleségére.
- JongDae? - forgattam fejem.
- Már elment. - biccentett az ajtó felé a ház úrnője.
- Értem. - mosolyogtam.
Megettem tányérom tartalmát, megfogtam táskám pántját és felvéve cípőm elindultam a suliba.
Körülbelül tíz perces séta után meglátom az iskola épülete előtt JongDaet TaeYeonnal beszélgetni. Sokat mosolyogtak, vigyorogtak, meg ölelgették egymást, de a szituációt nem értettem. TaeYeon előbb bement az intézménybe, ezért én is akkor indultam el.
- Szia! - köszönt JongDae, amikor elmentem előtte.
- Szia..
- SooRin, mi a baj? - fogta meg felkarom.
- JongDae, elgondolkodtam azon néha, többször is, hogy mi lenne ha nem ismertük volna egymást kis korunkban, ha csak tényleg annyi ideje ismernénk egymást, mióta odaköltöztem. Szeretném ezt megtudni.
- Mi?
- Legyen az, mintha nem is lett volna az előélet, amikor ismertük egymást, JongDae. - néztem szemeibe.
- Most mi bajod van?
- JongDae, kérlek, nézz rám úgy akár egy másik osztálytársra. Ennyit kérek tőled. Én is így fogok tenni. Tudom, hogy egy ház, meg minden, de mintha mostohatesód lennék. Kérlek, JongDae. - haladtam tovább.
Felérve a terembe lehuppantam helyemre. Szokásosan HyoYeon hátrafordulva vigyorgott egyből rám.
- Hahi! - köszöntem mosolyogva.
- Mennyivel másabb vagy.
- Már nem feszít a fejem. - húztam ki magam.
- Nem értem.
- Majd egyszer elmondok mindent, ígérem.
- Mikor? - toporzékolt ülve.
- Ha átmehetek hozzád aludni. - nevettem.
- Meg kell oldanom. - kezdte el törni a fejét.
- KyungSoo. - szóltam át a szomszéd padhoz.
- SooRin, mi az? - fordult felém.
- Beszélhetnénk?
- Itt nem jó?
- Hát..
- Írj üzenetet. - mutatta fel telefonját.
- Oké.

ChanYeol

Előkotortam táskámból a készüléket, majd elkezdtem pötyögni.
~ Szóval, van egy lány, akinek tetszel. Ne bízd el magad. Nem én vagyok. De kíváncsi vagyok, mi sülne ki ebből.
- Mi van? - röhögött fel KyungSoo.
- Elmondom majd. - csitítottam le.
- Miről maradtam le? - fordult hátra HyoYeon.
- Emberek!! - ordított ChanYeol. - Holnaptól téli szünet!
- Tényleg, el is felejtettem. - vakarta meg tarkóját JongIn.
- Zsír! - pacsizott SeHun és BaekHyun.
- JunMyeon, te mit csinálsz majd a szünetben? - kérdezte ChanYeol padtársát.
- Síelni megyek külföldre apámmal. - nézett fel tankönyvéből.
- JongIn! - bökte meg SeHun haverja vállát. - Mik a terveid a szünetre?
- Ah, elmegyek a tesómmal Spanyolba. - röhögött.

- A két szöszi fogja már be abba a padsorba. - rikácsolt YoonAh.

JongIn

- YoonAh, inkább te, köszi! - röhögött SeHun és JongIn.
- Ti meg..aah..lányok gyertek! - szólt csatlósaira YoonAh.
- Hali! - lépett be az ajtón JongDae
- JongDae! - ordított SeHun.
- SeHun, ordítozós kedvedben vagy? - nevetett JongDae.
- Ja!
- Helloo~ - köszönt HyoYeon JongDaenek, mikor leült mellém.
- Sziasztok! - mosolygott.
- Mindjárt jövök. - álltam fel és mentem ki a teremből belefutva Yixingbe.
- Szia.
- Ah, ...szia...- dadogtam. - Én most megyek..

SeHun

- Várj, tegnap lecsesztek?
- Nem voltak már fent. De a kérdésedre válasz, nem, nyugi.
- Akkor jó. Gyere arrébb, nem bírnak bemenni a terembe. - húzott el nevetve az ajtóból.

*JongDae szemszög*
- Mi baja van? Mit csináltál a barátnőmmel? - akadt ki HyoYeon.
- Én semmit. Végül is szerintem.. - néztem SooRin után, aki neki ütközött az ajtóban Yixinggel.
- Bármit is csinálsz, rosszul csinálod. - fordult hátra HyoYeon padtársa, YuRi.
- Mi? - néztem rá értetlenül.
- JongDae, nem veszed észre ha valakinek tetszel. Akit meg te kedvelsz, hát hogy is mondjam, valamiért mindig elmennek. Rosszul csinálod. - magyarázta. - Most nézd meg. - bökött SooRin felé. - Mi kell neked? Az, hogy veled legyen vagy hogy boldog legyen?
Feltett egy olyan kérdést, amire még én se tudom a választ.

*SooRin szemszög*
- Bocsánat. - lépkedtem félre az ajtóból. - Yixing, a tegnapi..
- SooRin, én most bemegyek. - biccentett.
Baszd! Mi van a fiúkkal ezen a világon?
Visszamentem én is a terembe, leülve helyemre. HyoYeon csak nézett.
- Valamit szeretnél? - kérdeztem.
- Mesélni valód van neki. - magyarázta el a helyzetet YuRi.
- HyoYeon, YuRi! Nincs kedvetek átjönni? - e kérdésemre HyoYeon szeme felcsillant.
- De, de, de. YuRi, te is jössz? - lelkesedett fel.
- Persze. - válaszolt nyugodt hangon.
Ahogy YuRit megismertem, nem olyan típus, mint egy, hogy is mondjam, HyoYeon. Két különböző személyiség.
~
Az első óra utáni szünetben felhívtam Mrs. Kimet, hogy mit szól a dologhoz, hogy átjönnek a lányok. A hangja alapján lelkesnek tűnt.
~
Órák után YuRi és HyoYeon társaságában beszélgettem a suli előtt.
- Lányok, nekem el kell mennem még dolgozni. - mondtam.
- Addig én is haza megyünk átöltözni. - szólalt meg HyoYeon.
- Akkor ötkor talizzunk itt. - jelentettem ki.
- Rendben. - helyeselt YuRi.
Aztán elindultunk mind a saját dolgunkra.

5.fejezet vége