3.fejezet

Barátság ez vagy több?
~

Reggel hétkor kelek már rutinból. De most nem a saját szobámban ébredtem. JongDae ágyában keltem fel. Hogy kerültem oda, azt nem tudom. Felültem, körül néztem és még az éppen ébredező JongDaet láttam a kanapéján eldőlve.
- Reggelt! - köszönt, amint meglátott felülni az ágyon.
- Neked is..hogy kerültem ide?
- Én raktalak oda. Bealudtál a filmen, ezért ágyba dugtalak.
- És miért nem az én ágyamba?
- Nem akartam veled átmászkálni a szobádba. És aranyosan aludtál, nem akartalak felkelteni.
- Köszönöm. - pirultam el. - Jesszusom! Elfelejtettem dolgozni menni. Lefog cseszni a főnököm... - raktam fejem combomon könyökölő kezeimbe.
- Mondj fel! - ajánlotta fel JongDae.
- Nem tehetem..
- Miért? - ült az ágy szélére.
- Hát..mert pénzt kell keresnem.
- Minek? Most már itt laksz. Kapsz kaját, ruhát. Akkor?
- Lehet igazad van.. - néztem a szemébe.
- Tudom én azt. - vigyorgott.
- Egoista. - nevettem.
- Inkább menj átöltözni az egyenruhádba. - biccentett az ajtó felé.
- Miért félsz, hogy meglátlak átöltözni? - nevettem. - Jó megyek.. - csuktam be magam után az ajtót.
Belépve a szobámba, látom minden ugyanúgy van. Az ágyamon heverő ruhákat beraktam a szekrénybe. Majd felvettem az egyenruhát. Nem kedvencem a szoknya, de hát ha muszáj. A suliban minden lány abba volt szóval kell.
Éppen néztem magam a tükörbe, hátha megtetszik a szoknya látványa, amikor belépett Mrs. Kim.
- Jaj, de szép vagy! - tette össze kezeit.
- Köszönöm. - mosolyogtam.
- Jól aludtál? - kérdezte felcsillanó szemekkel.
- Öhm, persze. - bólogattam.
- Akkor jó. - húzta a száját halvány mosolyra. Megint tud valamit.
- Mrs. Kim! El kell mondanom valamit.
- Mond nyugodtan, SooRin.
- Nem szeretnék úgymond családtag lenni. Mivel ez még nehéz lenne nekem, ezért szeretnék csak az itt lakó ismerős lenni, ha nem baj. - haraptam meg alsó ajkam.
- Oh, SooRin..én tudom, hogy ez nem könnyű neked. Nem is erőltetek semmit. De tudnod kell, ha valami kell, én itt vagyok. Ha valamit el szeretnél mondani, én meghallgatlak. - mosolygott. - A későbbiekben viszont minden megtudsz, meg a helyére kerülnek a dolgok. Szóval nincs semmi baj, SooRin. Tényleg. - simogatta meg vállam.
- Mrs. Kim! Mi az, amit meg kéne tudnom?
- Elárulom, de majd rájössz. - mosolygott elhagyva a szobát.
Mi az, amit titkolnak előlem? Nagyon látszik, hogy valamit tud, amit nekem is meg kell tudnom..
Lementem a lépcsőn, majd leültem szokásos helyemre az asztalnál.
- Ma a suliban kiosztja a tanár a tanulópartnerek listáját. - jelentette ki JongDae, aztán berakta szájába a reggelijét.
- Ah, az jó. De ne rontsa le senki a jegyeidet. - szólalt meg Mr. Kim.
- Rendben, apa.
- Na, fiam! Menjetek a suliba, mert a végén elkéstek. - mosolygott Mrs. Kim.
Felálltunk az asztaltól. Hátamra dobtam táskám kilépve az ajtón.
JongDae becsukta maga után a kaput és irányba vettük a sulit.
- JongDae! Tudod mi lesz a történeted vége?
- Mi?
- Rengetegszer elolvastam a könyvem, de a végét sose tudtam, mert hiányzik az utolsó oldal. Akárhányszor elolvastam és sose ugyanarra a végre gondoltam. Mindig valahogy máshogy láttam, mi is lehet a vége. Ez olyan, mint az élet. Mert egy kis dolog is..
- ..meg tudja változtatni az egész életet. - fejezte mondatomat elmosolyodva.
- Igen.. - pirultam el. - Ki tudja, hogy nem jön valami új, ami felfordítja az életed? - sóhajtottam.
- Senki csak az, aki írja a történeted. És az ilyet hívják fordulópontnak, amit minden író szívesen használ. - mosolygott előre felé nézve.
- Igaz.. - helyeseltem.
~
A sulihoz érve nem meglepően JongDae előbb bement, majd később én is utána mentem.
Terembe nagy zajongás volt.
- SooRin! - rohant felém HyoYeon. - Első órán a tanár behozza a párbeosztást. Annyira remélem, hogy együtt leszünk.
- Én is! - mosolyogtam rá.
- Gyere, üljünk le! - fogta meg kezem elrántva magával.
Leültem a helyemre, ő meg az előttem lévő székre, ami a helye is volt egyben.
Becsöngetéskor megjelent Mr. Han elkezdve az egész mondandóját.
- A tanulópárokat kiakasztom a faliújságra az óra végén. - kezdte el.
- Ne! Tanár úr, mondja el most! - szólalt meg egy fiú.
- Park! - szólt rá a tanár.
Órán már mindenki tűkön ült, hogy végre megtudja a partnerét.
Kicsöngetésnél osztályfőnökünk kiszögelte a partnerlistát. Amint kitette lábát mindenki egymás hegyén-hátán probált odakerülni a listához. Én már csak akkor mentem oda, amikor már senki se volt ott.
~ Shin Soo Rin - Do Kyung Soo - olvastam.
- Partnerek vagyunk. - lépett oda KyungSoo.
- Szia, igen. - mosolyogtam, de közbe szememmel kerestem, kivel párosította össze JongDaet.
- És akkor nálad tanuljunk? - kérdezte.
- Mi? - kaptam fel a fejem.
- Nálad tanuljunk? - ismételte.
- Nem! Nálad nem jó?
- De, persze csak gondoltam megkérdezem..
- Oh, bocsi. Túl sok minden van a fejemben.
- Akkor ma? - kérdezte a szemembe nézve.
- Oh, ma nem érek rá, dolgozom, de holnaptól.
- Ja, oké. - vakarta meg tarkóját.
- Most..én..leülök a helyemre. - mosolyogtam rá dadogva.
- Oh, persze. - bólintott.
Visszaülve helyemre JongDae zenét hallgatva nézte füzetét, HyoYeon pedig egyből hátrafordult.
- SooRin! Ki a párod? Nekem JoonMyun. - szólalt meg.
- KyungSoo. - nyitottam ki higattan füzetem.
- Ez nagy baj! Tudod, hogy mi lesz? - kezdett el reszkető hangon beszélni. - YoonAh..
- Ahj! Én nem akarok balhét vele..
- Akkor ezt neki mond. - biccentett a közeledő személy felé.
- SooRin! Nem megmondtam? - tenyerelt az asztalra.
- YoonAh! Engem nem érdekelnek a problémáid, amiket így mutatsz ki. De felőlem csinálj, amit akarsz! Én nem állok az utadban. - álltam fel kissé felemelve a hangom. - És tud, féltékenykedéssel nem érsz el semmit. - mondtam még utoljára, majd kimentem a teremből.
Kint a folyosón megtalált Mr. Han, aki egyből mondandóval jött hozzám.
- Shin Soo Rin! Ma eltudja vinni könyveit. Az órái után az igazgatónál át tudja venni.
- Köszönöm Tanár úr! - hajoltam meg kissé.
- Mindjárt becsöngetnek. - nézett órájára. - Menjen órára, kisasszony.
Én kisasszony? Azért nem vagyok olyan kicsi.
Belépve a terembe egyenesen leülve helyemre letettem a fejem az asztalra.
- HyoYeon.. - szóltam előttem ülő osztálytársamnak.
- Igen? - fordult hátra.
- Barátok vagyunk? - néztem rá.
- Persze! - mosolygott.
- Miért tudsz mindig mosolyogni? Hogyan csinálod? Mi a titkod? - emeltem fel fejem.
- Hát, talán az, hogy velem nem történt olyan, mint veled.
- De mindenki más is tud mosolyogni, de talán nekik rosszabb a helyzetük az enyémnél. Velük mi van? - biggyesztettem számat.
- Talán találtak valamit vagy valakit aki mellett elfelejtik a rosszat és csak boldogok. - mosolygott HyoYeon.
- Ah, értem. - tettem vissza fejem a padra. - Nekem is kéne találnom? - sóhajtottam.
- Talán, igen. - válaszolt barátnőm.
- Könnyű is lenne..
Belépett a tanár és ennél jobban nem is unhattam volna a fejem.
~
Megkeresve az igazgató irodáját bekopogva beléptem.
- Jó napot! Elnézést! Shin Soo Rin vagyok és a tanárom, Mr. Han azt mondta, hogy átvehetem a kónyveimet.
- Ah, Shin Soo Rin! Jöjjön! - köszöntött mosolyogva az igazgató.
- Köszönöm, de sietek, szóval..
- Oh, semmi baj. Itt írd alá, hogy átvetted, aztán viheted.
- Nem kell kifizetni? - írtam alá a papírt.
- A gondviselőd kifizette már. - válaszolta.
- Ah, értem, köszönöm! - pakoltam be a táskámba a könyveim.
~
Haza felé sétálva a vállaim majd' leszakadtak. Kinyitottam a kaput, majd a bejárati ajtót, feltrappoltam a lépcsőn és a szobámba érve egyből ledobtam táskám az ágyra. Táskám mellé én is lezuhantam. Tudtam, hogy nem akarok dolgozni menni és már nem is muszáj, ezért fogtam telefonom és tárcsáztam a főnököm számát, amit fejből tudtam, mivel az árvaházban csak vezetékes telefon volt, és felmondtam.
Jó érzés töltött el kicsit, de egyből kizökkentett egy hang, ami a folyosóról szűrődött be. JongDae és egy másik ember hangja.
- Ismerős hang. - hallgatóztam az ajtónál. - Ez YoonAh egyik csatlósa.. Hogy is hívják? - gondolkoztam el. - TaeYeon. - jutott eszembe. - Csak nem ő lett a partnere? És ha itt meglát, elmondja YoonAhnak, ő meg az osztálynak..ah, most itt ülhetek a szobámba egész nap.. - ültem le a földre neki támasztva fejem az ajtónak. - Inkább beülök az ablakba. - álltam fel a kezembe véve a könyvem, amit újra kezdtem és leültem ablakpárkányomra.
~
Egy óra olvasás után végére értem a könyvnek és most már tényleg nem tudom, hogyan képzeljem el a befejezést..
Az ablakot kinyitva friss levegőre vágyom. Majd meghallom a szomszéd szobából érkező beszélgetést.
- Mit kéne tanulni? - kérdezte TaeYeon.
- Nem tudom..tanulj, amit akarsz. - válaszolta tök nyugodt hangon JongDae.
- Hát oké..
Ez után már semmit nem hallottam, de nem láttam mit csinálnak és ez frusztrált. Mi van veled? Te most féltékenykedsz? Ne legyél YoonAh! Bár én nem ártanék senkinek azért, hogy megszerezzek valakit. 
Mrs. Kim olyan hét környékén belépett a szobámba.
- Szia, Soo..
- Csukja be az ajtót! - szóltam rá, miközben én is becsuktam az ablakot.
- Mi a baj? - kérdezte aggódva.
- A szomszédban tanul JongDae az egyik osztálytársunkkal és senki az osztályból nem tudja, hogy itt lakom. Ezért nem is akarom, hogy megtudják. - magyaráztam suttogva.
- Miért nem mondod el? - kérdezte értetlenül rám nézve.
- Mert utána mennének a pletykák. - magyaráztam tovább.
- Őszintén! JongDae kért meg, hogy ne mond el? - kérdezte felhúzva szemöldökét.
- Igen, de én sem akarom, hogy megtudják. Kérem, ne mondja el!
- Rendben, nyugi, SooRin! Nem fogom. - lépett ki az ajtón.
~
Azalatt az egy óra alatt, amíg TaeYeon nálunk volt, nem tudtam mit kezdeni magammal.
Ültem egyik helyről a másikra. Pötyögtem néha a telefonomon. Amiben csak Mrs. Kim száma volt meg.
~
Végre hallom, hogy TaeYeon elmegy és ki is mertem menni.
A szerencsémre Mrs. Kim nem hívta meg vacsira. Kimerészkedtem a szobából, majd a lépcsőn JongDae közeledett.
Gyorsan visszarohantam az ajtót becsukva magam után. Leültem ágyamra, amikor benyitott JongDae.
- Hali. Élsz még? - nevetett.
- Oh, szia. Miért ne élnék? - kérdeztem vissza felhúzva szemöldököm.
- Akkor jó. - csukta be az ajtót.
- Csak belülről haldoklom.. - sóhajtottam. - De mit számít az? És most is magamba beszélek. Ügyes vagy, SooRin! - tapsoltam meg magam.
Bedőltem a párnáim közé. És csak bámultam a plafont.
- Jössz vacsizni? - lépett be Mrs. Kim.
- Most nem. - válaszoltam továbbra is a plafont nézve.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Semmi, nem vagyok éhes.
- Rendben.. - csukta be az ajtót.
Lemenni semmi kedvem se volt. Amiről mesélhettem volna: YoonAh, a csatlósa, KyungSoo. Melyikről lett volna jó beszélni?
~
Kb. húsz perc múlva benyitott a szobába JongDae.
- SooRin? Miért nem jöttél le enni? - kattintotta be az ajtót belülről.
- Nincs étvágyam. - válaszoltam felülve az ágyam szélére.
- De legalább kicsit ehetnél.
- JongDae, bevallom, nem akartam lemenni. Miért? Mert csöndben ültem volna vagy olyan témákról beszélhettem volna, amikről nem szeretnék. - hadartam.
- SooRin, fogd be egy kicsit. - ült le mellém.
- JongDae, az anyukád nem mond el nekem valamit. Te tudod mi az?
- Nem..
- De tudom, hogy tudod. Az anya csak elmondja a fiának az ilyen dolgokat. Mert hát miért hallgatná el? - hadartam ismét, mire JongDae közelebb hajolt.
- Kedvellek, SooRin. - távolodott el. - És szebb vagy, ha csendben mosolyogsz. - nézett a szemembe.
Erre a mondatára elpirulva és megdermedve ültem.
- Ezért nem akarsz a bátyám lenni? - kérdeztem meg végül.
- Részben. Ezért nem fogok rád húgomként tekinteni.
- Ezek után én se rád, mint bátyám. - nevettem beharapva szám. - Egy kérdésem lenne. Miért beszéltél úgy TaeYeonnal?
- Te hallgatóztál? - vigyorgott.
- Nem! Én nem! - mentegetőztem.
- Azért, mert nem őt akartam partnernek. - mosolygott megint a szemembe nézve.
- Aha..értem. - pirultam el megint.
- Van kedved filmezni? - váltott témát.
- Hogy megint elaludjak rajta?
- Akkor ne.
- Éhes lettem. - jelentettem ki.
- Hozok kaját! - kinyitotta az ajtót és ott állt Mrs. Kim. - Hallgatóztál, anya?
- Nem, dehogy..csak meg akartam nézni, hogy SooRin jól van-e. - mentegetőzött.
- Köszönöm, jobban. - szólaltam meg.
- Azt gondoltam. - mosolygott.
- Hozok kaját! - kerülte ki anyját, majd lement az emeletről.
- SooRin! - ült le mellém széles vigyorral. - Mi történt? Valami történt? Biztosan, mert teljesen máshogy viselkedsz.
- Semmi, de én is szeretnék kérdezni valamit.
- Mondjad!

- Láttam egy képet JongDae szobájában. Nem tudja, hogy ki az a másik kisgyerek a képen?
- Nem. Nem tudok semmit. Milyen kép? - sietett ki a szobából.
- Mi történt? - lépett be a kajával JongDae.
- Semmi. - mosolyogtam.
- Parancsolj. - nyújtotta át a vacsorát.
- Oh, nagyon szépen köszönöm! - kezdtem el enni.
- Az anyám olyan fura és nem tudom, miért. De hát megszokhattam volna már. - nevette el magát.
- Egyetértek. - tartottam szünetet.
- Ez a partneres dolog amúgy..
- Hagyd. - legyintettem.
- Felolvasod nekem a könyved? - kérdezte hirtelen.
- Persze. - nyeltem le az utolsó falatot.
JongDae keresztbe hasalt ágyamon, én meg magamhoz véve a kötetet elkezdtem olvasni.
~
A hiányzó oldal nélkül befejezetlen a történet.
Ránéztem JongDaere, aki bealudt.
- De aranyosan alszol. - sóhajtottam. - Álmodsz is? - hajoltam közelebb hozzá, hátha mond valamit. Mikor hirtelen megcsókolt.
- Álmodok? - kérdezte.
Csak dadogni tudtam.
- Na, mi van? - vigyorgott. - Szépen olvasol.
- Kösz...szi.. - pirultam el.
- Ne legyél ilyen kis félénk! Ma kiosztottad YoonAht, akkor már nincs mentséged.
- Te mindent hallasz, miközben zenét hallgatsz? - lepődtem meg.
- Úgy csinálok. Ilyenkor pedig sok mindent megtudok. - mosolygott, majd ismét felült mellém. - Ha velem vagy, hogy-hogy mindig mosolyogsz?
- Sírjak előtted?
- Bízhatsz bennem. Ez azt is jelenti, hogy sírhatsz előttem is, de kérlek, soha se sírj!
- Hogy tudnék sírni? - néztem rá olyan "kiskutya" szemekkel.
- Nem bírom tovább! - rontott be Mrs. Kim.
- Mi a baj, anyu? - pattant fel JongDae, majd én is felálltam.
- El kell mondanom, amit tudnod kell, SooRin! - nézett rám.
- Mi az, amit tudnom kell? - ijedtem meg kissé.
- SooRin..

3.fejezet vége