11.fejezet

,,Kérlek?"
~

*JongDae szemszög*
- Mi a baj? - kérdeztem barátnőmtől.
- Csak meglepődtem.. - forgatta fejét. - Lehet egy kérdésem?
- Persze, miért ne?
- Kedveled SooRint? - nézett szemembe.
Anyám szerint igen. De én honnan tudjam, hogy most mit érzek?
- JongDae, én most megyek és gondold át a dolgokat. Kérlek! - szedte össze cuccait és távozott.
Meg akartam-e állítani? Nem, mert tényleg el akartam gondolkozni ezen...

*Yixing szemszög*
- Tényleg semmit nem tudsz róla? - kérdezte Tiffany.
- Nem..egy szó nélkül ment el és JongDae sem tud semmit, hogy hol van.. - válaszoltam.
- Biztos jól van..- nyugtatott meg SooKyu.
- Hallod, igyál egy kicsit és jobb lesz. - javasolta DongWoo.
- Mit árthat? - vontam meg vállam.

*SooRin szemszög*
Eltelt három nap mióta "sírógörcsöt" kaptam. Három napja semmi újabb vágás.
Cho vetetett ruhákat nekem, amik egész jók, de aszerint választották, amilyen stílusban itt jelentem meg, szóval a Tiffany által kitalált szerint.
Azóta is járok a dilidokihoz vagyis bocsánat LeeHyukhoz. Még mindig nem mondtam többet, mint az elsőnél, de majd előjön az, hogy elmondom.
- SooRin! Üdv újra! Meg is jöttél a mai órára? - üdvözölt LeeHyuk.
- Jó napot! - köszöntem belépve az ajtón.
- Na, most már van valami, amit elszeretnél mondani? - ült le szokásos helyére, ahogy én is a kanapéra.
- Talán? Doki, nem tudom, hogy mi történik azokkal, akik a barátaim voltak és csak ha egy napot is kaphatnék, kihasználnám.
- Hiányzik valaki önnek?
- Mrs. Kim kedvessége és odaadósága. A második anyám akart lenni, de én nem hagytam és rossz irányba sodródtam. A barátnőim. Yixing, az egyik volt osztálytársam, aki hát tetszett..tetszik..fenne tudja..de..
- De?
- De.. - sóhajtottam. - ..talán van egy személy, aki a legjobban..hiányzik..de neki van más az életében..
- Elmondja ki ez a személy?
- Nem..mármint..nem fontos most már..nem is akarom többet látni őt. - néztem a plafonra. - JongDae. Az akinél laktam egy ideig.
- Oh, értem. Esetleg még valami?
- Ezt csak két osztálytársnőmnek mondtam el. Volt a suliban, aki azért terrorizált, mert barátja voltam annak, aki tetszett neki. Vagyis féltékeny volt. De neki volt két kolonca, akik segítettek neki.
- Használhat neveket is, ha úgy könnyebb.
- Hát.. - vettem mély levegőt. - ..aki szekált, az YoonAh..
- Szóval lány?
- Igen...és két csatlósa, SeoHyun és TaeYeon. A legviccesebb, hogy mielőtt ide kerültem volna JongDae elmondta, együtt van TaeYeonnal.
- Szóval ha jól értem, az, aki tetszik önnek..
- Nem mondtam ilyet..
- Szóval annak a fiúnak az a barátnője, aki egyike volt az önt  terrorizáló társaságnak?
- Igen.. - bólintottam. - De JongDae nem tud róla szerintem még most se.. - sóhajtottam.
- Ah, le is járt az időnk. Van valami, amit még mondana?
- Nem, de megkeresem, ha valami van. - hagytam el mosolyogva a helyiséget.
Mikor kijöttem, meg akartam keresni HyunSeungot és épp meg is találtam.
- HyunSeung! - szóltam utána.
- Mi az, SooRin? - kérdezte.
- Vigyél Chohoz vagy őt hívd ide, kérlek.
- Mit akarsz tőle?
- Nem kell tudnod. Légyszi!
Egyet sóhajtott, beletúrt hajába majd elvezetett Cho irodájához. Egyedül beléptem és egyből üdvözölt a férfi.
- SooRin! Miért akarsz velem beszélni? - vigyorgott.
- Szeretnék egy dolgot kérni.
- Mi lenne az? - homlokát ráncolva húzta fel szemöldökét.
- Egy nap kimenőt. El szeretnék normálisan köszönni.
- SooRin, SooRin.
- Kérem, vannak emberek, akiktől nem tudtam elköszönni. Tőlem jöhet velem az egyik őre is, de kérem önt, hogy engedjen el egy napra. Nem szökök el, nem is akartam..
- SooRin, valamit meg kell értened. A mi szakmánkban nincsenek barátok.
- Nem mondok nekik semmit erről az egészről.
- Egy napot szeretnél, hogy visszamehess?
- Igen..
- Most menj el! Még átgondolom. - nézett ki ablakán, ahogy távoztam.
Amint kijöttem HyunSeung bement az irodába.

*HyunSeung szemszög*
- Főnök! - hajoltam meg kicsit. - Mit akart SooRin?
- Nem árulta el neked, mi? - nevetett Cho. - Egy nap kimenőt kért.
- Mi?! És mit felelt? - akadtam ki.
- Még gondolkozom rajta, HyunSeung. Te is először visszavágytál, de itt maradtál. Viszont SooRin más mint a többiek. Nem csak azért, mert lány. Valami van benne. Például hogy tud valaki így célozni és ilyen gyorsan tanulni? - magyarázta főnököm.
- Megadja neki a kimenőt?
- Talán.
- Bízik benne már? - kérdeztem.
- Te nem? - kontrázott.
- Én már akkor bíztam benne amikor nem szökött el.
- Igen, igen. Más nem így választott volna.
- Engedje el szerintem.
- Tanakodom.

*SooRin szemszög*
Visszamentem az őr társaságában a szobámba. Majd mikor szokásosan kulcsra zárta az ajtót leültem ágyam szélére és egy 'ááá' "ordítás" kíséretében hátradőltem keresztben az ágyon.
- Csá! - hallottam meg egy embert köszöni az ajtón kivűl.
Ez azt jelentette, hogy őrváltás van. Megtanultam már, hogy mikor cserélnek és csak eszerint tudom az időt is. Szóval hét óra van.
- Kimehetek? - kopogtam ki.
- Enni akarsz? - kérdezte vissza egy hang.
- Igen.
- Akkor együnk együtt. - nyitotta ki az ajtót sunyi mosollyal az arcán HyunSeung.
Meghökkenve és értetlenül néztem rá majd megfogta csuklóm lehúzott a konyháig.
A konyhában kivettem a hűtőből egy szendvicset majd elindultam volna felfelé amikor megszólalt HyunSeung.
- Hova mész? Ülj le. - mutatott az egyik székre.
De itt nem ebédlő asztalnál ettek hanem egy ilyen pult volt a konyha közepén, ami körül forgó, modern bárszékek voltak.
Leültem az egyik székre és velem szembe leült HyunSeung is.
- SooRin. - szólt.
Ránéztem evés közben, ezzel jelezve, hogy figyelek.
- Miért akarsz kimenőt kapni? - kérdezte.
- Hát.. - nyeltem le a falatot, ami épp akkor a számban volt. - Nem tudtam elköszönni mindenkitől..ezért egy próbát megért, hogy megkérdeztem.
- Ki az akitől nem tudtál..elköszönni?
- A barátnőim, haverjaim..akik elhoztak az árvaházból. Tőlük.
- És mi van JongDaevel? Vele beszéltél telefonon akkor, nem?
- Vele, igen, de amúgy is, miért érdekel ez téged?
- Ah, szóval éreztél iránta valamit. - harapott ételébe. - Tereled a témát szóval biztos volt valami.
- Hány éves te? Öt? Ne hülyéskedj már!
- Történetesen tizenkilenc vagyok. - röhögött.
- Ah-ha. - falatoztam tovább. - Egy tizenkilenc éves miért vagdos meg fiatalabbakat nála? - mutattam fel alkaromon lévő heget.
- Megvolt az oka. - válaszolta felhúzva a szemöldökét. - De te megint kerülöd a témát. Csak mond el mi volt JongDae és közted, ami ennyire rossz.
- Miért bízzak én benned?
- Nem öltelek meg amikor megtehettem volna.
- Kedves. - biccentettem oldalra a fejem. - Ha ennyire tudni akarod akkor kérdezd meg őt. De úgy is más nézetet mond. JongDae, bevallotta régebben, hogy kedvel, de amikor, aznap amikor ide kerültem, elmondta, hogy azzal jár, aki terrorizált a suliban. Bocsánat, egyike azoknak, aki szekált. Örülsz. - erőltettem mosolyt.
- Miatta nem voltál otthon aznap?
- Elrohantam onnan. Ezért se akartam elmenni innen.
- Akkor most mi történt hirtelen?
- Páran megérdemlik, hogy elköszönjek. - sóhajtottam mosolyogva. - De Cho dönt, nem én.. Igazából "az egy hétig anyukámtól" szeretnék elköszönni.

*Cho szemszög*
Lementem a konyhához, de még mielőtt beléptem volna ajtón, meghallottam egy beszélgetést.
- Akkor most mi történt hirtelen?
- Páran megérdemlik, hogy elköszönjek. De Cho dönt, nem én.. Igazából "az egy hétig anyukámtól" szeretnék elköszönni. - mondta SooRin.
Ez a mondat számomra eldöntötte a kérdést.
- Főnök! - szólalt meg HyunSeung, amint beléptem.
- Cho. - lepődött meg kicsit SooRin.
- SooRin, eldöntöttem a választ. Mehetsz. Kapsz egy nap kimenőt.
- Tényleg? Köszönöm! - vidult fel arca.

*SooRin szemszög*
- Tényleg? Köszönöm! - vigyorodtam el.
- De.. - folytatta Cho.
- Tudtam, hogy lesz egy 'de'.. - motyogtam.
- ..HyunSeung veled megy. - fejezte be mondatát.
- Mi? - kérdeztük egyszerre.
- Elmehetsz holnap, de csak vele. - erősítette meg a feltételt, majd elment.
- Király! - raktam a fejem a pultra. - HyunSeung! - kaptam fel fejem. - Kérlek?
- Én nem megyek sehova. - állt fel helyéről.
- Ne, várj! - szaladtam a konyhaajtóhoz. - Ne! Kérlek! - könyörögtem.
- Nem. - nézett a szemembe.
- Légyszi, na, legyél kicsit kedvesebb. - fontam össze karom az ajtóban állva. - Kérhetsz cserébe egyet. - jött az ötlet.
- SooRin..
- Na!~ - néztem kiskutya szemekkel.
- Hajj! - sóhajtott a plafont bámulva. - Rendben. Holnap elmegyek veled..
- Jajj! Köszönöm! - ölelte volna át örömömben, de inkább nem tettem. - Most megyek! - léptem volna ki az ajtón.
- SooRin! - szólalt meg. - Nem  mehetsz sehova egyedül. - vigyorgott. - Na, gyere! - lépett ki előbb ő a konyhából.
Összeráncolt homlokkal követtem őt.
- Nem kell mögöttem jönnöd. - torpant meg hátra nézve.
- Jó ez itt. - hajtottam le fejem.
- Szereted a hátam nézni? - röhögött. - Gyere már előrébb.
Előrébb lépkedtem, majd mentem tovább. Szótlanul haladtam a szobám felé.
- Szia! - köszönt el az ajtónál és indult el lefelé.
Nagyot sóhajtottam amikor becsuktam ajtómat magam mögött, amit ezúttal senki nem zárt be. Leültem ágyamra és el sem hittem, hogy tényleg elengedett. Kaptam egy utolsó kimenőt. Egy napot..nem tudom, hova menjek..
Már nyolc-kilenc körül lehetett, feküdtem az ágyba, amikor benyitott valaki.
- Fent vagy még? - szólalt meg HyunSeung.
Gyorsan behunytam szemem és nem szóltam semmit.
- Áh, mindegy. Ha hallod csak annyi, hogy holnap nem leszek az utadban. Nem leszek a nyakadon.. - csukta be az ajtót, de nem zárta be.
Felültem és az álom emiatt még jobban kiment a szememből..

Holnap, gyere már...

*JongDae szemszög*
Nem tudok aludni..amit TaeYeon kérdezett egyszerűen nem hagy..Beültem ablakomba és imádkoztam, hogy ez az egész csak egy álom legyen és SooRin a szomszéd szobába van.
- SooRin? Ugye ott vagy valahol? - szólaltam meg, de semmi válasz és ez volt a legrosszabb..

11.fejezet vége