12.fejezet

Szilveszteri kimenő
~

*SooRin szemszög*
A pár órás alvás után is úgy pattant ki szemem, hogy még én sem hiszem el.
Kikászálódtam az ágyból és megnéztem, hogy még mindig nyitva van-e az ajtó. És igen nyitva volt. Kimentem a mosdóba, elrendeztem magam és átvettem ruhám. Egy fekete farmer, fehér mintás póló és egy inget rávettem még. Majd bakancsom is felvettem a szobámban. Megfogva táskám lebaktattam a konyhába, ahol ott találom HyunSeungot is.
- Megint korán keltél? - kérdezte mosolyogva.
- Ahogy látod.
- Szerintem ez kellhet majd. - nyújtotta át bőrdzsekim.
- Kössz. - vettem át tőle.

Hirtelen észrevettem, amint ránéztem, hogy szőke lett a haja.
- Te hogy lettél szőke? - hökkentem  meg.
- Cho ötlete volt, hogy ne ismerjenek fel. Nem érted, hogy mitől fél. - legyintett.
- Jól áll. - biccentettem oldalra fejem, mire elvigyorodott.
Ujjatlan pólójában észrevettem alkarjain lévő tetoválásait. Nem kérdeztem rá, de nem bírtam nem odafigyelni. Mindkét alkarján egy-egy számsor szerepelt.
- Mit nézel ennyire? Tetszik a látvány? - vigyorgott.
- Ne áltasd magad. - nevettem.
- Kérsz tojást? - kérdezte.
- Aha. - vontam meg vállam.
Átadott egy tányéron rántottát majd mikor elfogyasztottam felvettem bőrdzsekim.
- Menni is akarsz? - nyelte le saját étele utolsó falatját.
- Egy napot kaptam. - fontam össze karjaimat.
- Jó menjünk! - sóhajtott felvéve dzsekiét.
Beültünk egy fekete autóba és beindította a motort.
- Hova először? - kérdezte.
- Hát..- törtem fejem majd elvezettem arra a helyre ahol Tiffanyékkal és a többiekkel gyűltünk össze.
Leállítva a motort megszólalt HyunSeung.
- Mi ez a hely?
- Ez volt a találka helyünk pár emberrel. Pontosabban tízzel.
- Bemenjek?
- Jöhetsz, de valamit mondanom kéne ki vagy. - gondolkoztam.
- Improvizálásról hallottál már? Csak húzod a saját időd.
Kiszállva a kocsiból ismét ismerős érzés fogott el. Ahogyan meglátom az épületet, amikor odasétálok az ajtóhoz, amikor belépek, minden ugyanaz volt csak én nem.
- Hahó? - nyitottam ki az ajtót.
- Igen. - szólt egy hang.
De mikor teljesen kinyitottam az ajtót megláttam a srácokat.
- SooRin? - kerekedett el Tiffany szeme. - Úristen! - ugrott a nyakamba. - Miért nem hívtál? Hol voltál? - kezdett el kérdezősködni.
- Hogy vagy, SooRin? - szólalt meg SungJong.
- Jól, jól..az egész helyzetet nehéz lenne elmagyarázni és nem is tehetem és ez is hosszú sztori. Csak annyi a lényeg, hogy szeretnék elköszönni tőletek.
- Mi? - esett kétségbe SooKyu.
- Nem mondom azt, hogy nem találkozunk többet, talán később egyszer, de a közel jövőben nem nagyon. Az okát nem árulhatom el.  Szeretnék mindenkinek megköszönni mindent. Nagyon. Befogadtatok és a barátaim lettetek. - könnyeztem be. - Nem tudom ezt visszaadni.
- Szeretünk! - ordította WooHyun, MyungSoo, DongWoo és SungYeol egyszerre.
- Én is titeket. - mosolyodtam el.
Körbe néztem a srácok között, de Yixinget nem találtam.
- Yixing hol van? - kérdeztem.
- Elvonón. - válaszolta SungGyu.
- Mi? - akadtam ki.
- Amióta elmentél kicsit túlzásba vitte az ivást. Berakták valahova, ahol még látogatni sem lehet. - magyarázta tovább.
- Ez mind az én hibám..
- Nem a tied! Mi nem vettük el tőle. - szólalt meg Hoya.
- Nem lehet látogatni, tényleg? - sóhajtottam.
Mindenki rázta a fejét.
- Akkor légyszi mondjátok meg neki, hogy sz...viszlát. Oké? De én megyek, mert sok dolgom van.
- Tényleg nem maradsz? - ölelt át Tiffany.
- Nem lehet. Amikor tudom és lehet megmagyarázom.
- Kérlek, nagyon vigyázz magadra. - szorongatott meg SooKyu.
- Tartsd meg ezt a stílust, csajszi! - figyelmeztetett Tif.
- Rendben. Srácok! - fordultam a fiúk felé. - Légyszíves..
- Most valami nyálas jön. - szólalt meg DongWoo.
- Csajozzatok be végre! - csapkodtam végig a hét ütődött fejét. - Értettétek?
- Igen! - válaszolták egyszerre.
- Ha valaha talán évek múlva találkozunk akkor azt akarom látni, hogy több lány van a csapatba. Ja, és lányok! - fordultam vissza a csajok felé. - Ti meg karoljatok fel egy-egy fiút. Innen is tudtok. - kacsintottam a fiúk felé biccentve.
- Rendben, SooRin. - bólintottak.
- Sziasztok! - köszöntem el.
- Csókolom! - hallatszott még, amint kiléptem a házból.
Kilépve láttam ahogy HyunSeung a falnak támaszkodva várt.
- Oh, itt vagy? - szólaltam meg.
- Mehetünk is? - kérdezte.
- Igen. - bólintottam majd beszálltam a kocsiba.

*Tiffany szemszög*
- Miért hazudtunk neki? - vettem mély levegőt.
- Miért kéne tudnia? - kérdezett vissza WooHyun.
- Mert megérdemli.
- Yixing azt kérte, ne mondjuk el neki! Kész téma vége.

*SooRin szemszög*
- Hova? - kérdezett rá ismét HyunSeung.
- Nem tudom, hol laknak.. - dőltem hátra az ülésen.
- Kik?
- Két barátnőm. - válaszoltam amikor elhaladtunk a park mellett. - Várj! Ott vannak! Állj meg! - vettem észre YuRit és HyoYeont.
Kiszálltam és odarohantam hozzájuk. Ők sétálva beszélgettek, én meg gondoltam nem szólalok meg.
- Miért ilyen anyukád? - kérdezte HyoYeon.
- Oh, ki tudja, de hagyjuk. - legyintett.
- Ja, igen hagyjuk! - szólaltam meg mosolyogva.
Ledermedve megálltak és hátra fordultak.
- Soo...SooRin? - dadogott HyoYeon.
- Szellemet láttatok? - vigyorogtam. - Ölelést! - tártam szét kezeim.
- SooRin! - öleltek át. - Hol voltál? Egy hete nem láttunk.
- Hosszú. Annyit el tudok mondani, hogy sajnálom. Yixing bandájával lógtam vasárnapig, aztán elmentem a Kim házból.
- Mesélj már kérlek! - nézett szemembe HyoYeon.
- Egy kicsit. És röviden. - válaszoltam. - Szóval elvitt Yixing a bandájához karácsonykor. Cigiző, ivó banda. Hét fiú és plusz két lány. Jó fejek, kedvesek. Az egyik lány miatt nézek most így ki. Amúgy aznap meg TaeYeonnal elment randizni JongDae szóval..Kétszer berúgtam azalatt az idő alatt vasárnapig. Mi van még? - hadartam. - Megcsókolt Yixing, amikor másodszor voltam részeg akkor pedig JongDae a hátán cipelve vitt haza.
Tátott szájjal néztek barátnőim.
- Szóval sok minden történt.
- Várj, Yixing megcsókolt? - szedte össze a infómorzsákat YuRi.
- Nekem miért nem ilyen eseménydús a szünetem? - nyavalygott HyoYeon.
- Hidd el, nem akarsz a helyembe lenni. Ja és kiderítettem, hogy beszédes részeg vagyok.
- Mi? - hökkent meg HyoYeon.
- Sokat beszél és igazat mond, ha részeg. - magyarázta YuRi.
- Jah. - nevetett HyoYeon.
- Hiányoztatok! - könnyeztem be ismét. - De csak el akartam köszönni. Nem megyek majd a suliba se. Szóval talán ez az utolsó, hogy találkozunk.
- Ne, ne, ne! - ellenkezett HyoYeon.
- Mi történt ilyen kevés idő alatt? - kérdezte YuRi.
Óvatosan odanéztem a kocsira, ami mellett HyunSeung állt.
- Nem mondhatom el. Sajnálom..de nélkületek túl se éltem volna a sulit. Meg ezt az egészet. A világ legjobb barátnőit kaptam. - mosolyogtam. - Nagyon hiányozni fogtok!
- Ne mondj ilyet! - háborodott fel YuRi. - Ígérd meg, hogy fogunk még találkozni. Ígérd meg! - könnyezett be.
- Megígérem! - öleltem át barátnőimet. - De most mennem kell. Van hely, ahova még el kell mennem.
- Rendben, de kérlek vigyázz magadra. - szorított meg HyoYeon.
- SooRin, tudnod kell, hogy JongDae mit mondott nekem még egy hete. - szólalt meg YuRi. - Megkérdeztem, hogy mit akar, hogy vele legyél vagy hogy te boldog legyél. Azt mondta, tudja a választ.

Zitao

- Köszönöm YuRi,hogy elmondtad. HyoYeon, vesd rá magad Zitaora. Sziasztok! - lépkedtem vissza felé az autó irányába.
Beültem a kocsiba és elhajtottunk.
- Itt is végeztünk? - szólalt meg HyunSeung.
- Igen..- sóhajtottam.
- Hova tovább?
- Az előző otthonba. - mondtam majd elnavigáltam a Kim házhoz.
Ültem több, mint tíz percet még az autóban és kerestem a lehetséges kimeneteleket.
- Mire vársz? - nézett rám HyunSeung.
- Nem tudom..-haraptam be a szám.
- Félsz valamitől?
- Talán? - néztem rá.
- Na, menj, mert csak elfecsérled az időd.
- Hát jó..- szálltam ki, de még megálltam a kapu előtt.
Biztos be akarok menni?
Hátra pillantottam a kocsira, HyunSeung meg intett, hogy menjek be.
Beléptem a kapun és megfogtam a bejárati ajtó kilincsét. Benyitottam és előjött az összes emlék, ami valaha is itt történt. Amikor először beléptem és amikor utoljára.
Becsuktam magam mögött az ajtót csendben és elkezdtem sétálni a házon belül. A földszintről felnéztem az emeletre. Eszembe jutott az, amikor JongDae megjelent a korlátnál az első napomon itt.
Fellépcsőztem és megláttam azt a helyet, ahol aludtam JongDaevel. Tovább mentem, be a volt szobámba. Sokkal több minden történt itt, mint gondoltam volna. Kitárt ablakok fogadtak és azt éreztem, hogy nem is történt semmi. Leültem az ágyra és felelevenítettem egy csomó emléket. Amikor JongDae bevallotta, hogy kedvel vagy amikor megcsókolt, de azok is, amikor sírtam miatta. Viszont azok is, mint például amikor Mrs. Kim átadta a telefont, amikor karácsony előtt beszéltem vele. Vagy amikor odaadta JongDae nekem szánt ajándékát.
Ránéztem a polcra és még mindig ugyanott volt a könyv. Fogtam egy lapot és ráírva egy üzenetet beleraktam a könyvbe majd letettem az ágyra.
- JongDae! Megjöttünk! - ordított Mrs. Kim.
- Megyek! - hallatszott a szomszéd szobából.
Nagyot sóhajtva álltam a szoba közepén.

*JongDae szemszög*
- Megyek! - válaszoltam anyám ordítására.
Kimentem szobámból és mielőtt lementem volna a lépcsőn elhaladva SooRin volt szobája ajtaja előtt észrevettem, hogy nyitva van. Beljebb löktem az ajtót, de senki nem volt bent. Nagyot sóhajtva becsuktam az ajtót.

*SooRin szemszög*
Hallottam, hogy megáll valaki az ajtó előtt, ezért elbújtam, de amikor becsukta az illető az ajtót előjöttem. Majd amikor már csak lentről hallatszott fel a beszélgetés kimerészkedtem a szobából. A korlátnak támaszkodva figyeltem a lentiek beszélgetését. Majdnem elsírtam magam, mikor észrevettem Mr. Kim, Mrs. Kim és JongDae között lévő kislányt.
- HyeMi.. - suttogtam szám elé rakva kezem.
Mrs. Kim elhozta őt?
Lelépcsőztem és az utolsó fokon megállva HyeMi észrevett.
- Unnie! - rohant felém ordítva.
- HyeMi. - mosolyogtam miközben átölelt.
- SooRin? - képedt el Mrs. Kim.
- Sziasztok! - integettem. - Elköszönni jöttem.
- Hova mész, unnie? - nézett fel rám HyeMi.
- Nem mondhatom el, de megígérem, hogy még látjuk egymást. - simogattam meg HyeMi fejét.
- HyeMi, azt a szobát kapod, ami SooRiné volt. - magyarázta Mrs. Kim.
- De tessék úgy hagyni, ahogy most van. - mosolyogtam.
- Megnézhetem a szobát? - kérdezte izgatottan HyeMi.
- JongDae, mutasd már meg neki. - szólt fiára Mrs. Kim.
- Ne, megmutatom én. - legyintettem. - Gyere! - fogtam meg HyeMi kezét.
Fellépcsőztünk az emeletre és beléptünk az előbb említett helyiségbe. Megint nagyot sóhajtva becsuktam az ajtót.
- HyeMi, kérhetek tőled valamit?
- Mit? - nézett rám furán.
- Ezt a könyvet.. - vettem fel az ágyról JongDae ajándékát. - ..kérlek őrizd meg nekem. És ha egy nap újra találkozunk, oda tudod adni. Rendben? De ha már annyi idős leszel, amennyi most én elolvashatod. Ja és bízz JongDaeben, mert jószívű csak makacs néha és még ő se tudja, mit akar. Jó tesód lesz. Kérlek, legyél jó húga. - könnyeztem be.
- Ne sírj!
- Boldog vagyok, HyeMi. Tudod, ez a hely a legjobb, ahova csak kerülhettél volna. Szeretni fognak. Legyél jó gyerek! Vigyázz magadra.
- Így hagyok mindent, ahogy van. - mosolygott rám.
- Köszönöm. Tudod, itt nagyon sok emlék született a fejembe csupán egy hét alatt.
- Ha boldog voltál, miért mentél el?
- Ezt nehéz neked megmagyarázni. De egyszer majd megtudod. És ha rám hallgatsz sosem leszel szerelmes, de ezt te döntöd el, remélem jobban cselekszel, mint én. Nem érted, de majd egyszer.
- Mindenhez kicsi vagyok. - durcázott be.
- Te is mindent átélsz majd, de én melletted leszek, ígérem. Meg Mrs. Kim is, aki az anyukád lesz.
- Köszönöm, SooRin! - ugrott a nyakamba.

*JongDae szemszög*
Felmentem a lányok után, majd az ajtón túl hallottam a párbeszédet.
- Ha boldog voltál, miért mentél el?
- Ezt nehéz neked megmagyarázni. De egyszer majd megtudod. És ha rám hallgatsz sosem leszel szerelmes, de ezt te döntöd el, remélem jobban cselekszel, mint én. Nem érted, de majd egyszer.
- Mindenhez kicsi vagyok.
- Te is mindent átélsz majd, de én melletted leszek, ígérem. Meg Mrs. Kim is, aki az anyukád lesz.
- Köszönöm, unnie! De unnie legalább azt mond el, hogy miért mentél el?
- Volt egy fiú, akit kedveltem, de megváltozott minden más.
- Múlt idő?
- Hogy kedveltem vagy kedvelem?
- Igen. - nevetett HyeMi.
- Jó kérdés, HyeMi.
- Unnie, nem maradsz még egy kicsit?
- Egy napot kaptam..
- Mi?

- Semmi..talán pár órát, de most pakolj ki. Addig úgy is szeretnék beszélni Mrs. Kimmel.

*SooRin szemszög*
- Rendben. - bólogatott HyeMi.
Kinyitottam az ajtót és ott állt JongDae. Kikerülve őt lementem a földszintre.
- SooRin, el sem hiszem, hogy itt vagy! - hatódott meg Mrs. Kim.
- Én sem hiszem el.
- Szeretnék elköszönni. - jelentettem ki. - Azt nem tudom, találkozunk-e még, de köszönöm. Mindent, amit adtak nekem. Sosem tudom visszaadni. A szüleim biztos örülnek, hogy ilyen kedves barátokat találtak anno.
- Mesélték valaha a szüleid, hogyan jöttek össze? - kérdezte Mrs. Kim.
- Nem. - ráztam fejem.
- Még az oviban. Ott összebarátkoztak. Suliba is együtt jártak. Aztán középiskolába is, ahol már párként voltak együtt. Azután megszülettél te, együtt neveltek, és aztán együtt is haltak meg. - mesélte könnyezve, de közben mosolyogva.
- Tényleg? - bólintott. - Úristen! - borultam a nyakába. - Köszönöm, hogy volt az anyukám helyett anyukám.
- Nincs mit köszönnöd. Én azt remélem, hogy találsz egy olyan embert, aki mellett a fájdalmak ellenére is tudsz mosolyogni. Akár megbántott vagy akár haragszol rá az emléke mindig mosolyra késztet.
- Ha már volt?
- Akkor nem szabad elengedni. Ha én így tettem volna, nem lennék Mrs. Kim.
- Én nem akarok Mrs. lenni. - hajtottam le fejem.
- Majd rájössz, hogy jobb más oldalán lenni, mint egyedül.
- Igen, jó, nem egyedül lenni. - jött le JongDae.
- Én legalább tudnék egyedül létezni. Túl sok is jutott.
- Unnie! - szólt a korlát felől HyeMi.
- HyeMi, érdekel, hogy ki miatt mentem el? - néztem rá miközben jött lefelé.
- Igen. - állt meg az utolsó lépcsőfokon.
- Az miatt aki bevallja, hogy kedvel, de utána az engem terrorizálók egyikével jön össze. - néztem JongDaere. - Nem is tudtad, ugye JongDae? - sóhajtottam. - YoonAh egyik csatlósa, TaeYeon és ő is segített neki a szekálásomban.
- SooRin..biztos megbánta..- szólalt meg Mrs. Kim.
- Tényleg, biztosan. De az milyen, hogy a szerelmének nem mond el ilyet? - dühítettem saját magam.
- Miért te elmondanál mindent annak, akit szeretsz? - nézett rám JongDae.
- Igen, JongDae, el. De sajnos nincs szerelmem. - vontam meg a vállam és szorítottam össze a szám. - HyeMi, gyere ide. - öleltem meg a kislányt. - Vigyázz magadra! Mr. Kim és Mrs. Kim köszönök még egyszer mindent, amit adtak. - fordultam feléjük. - A szüleim boldogok, remélem. JongDae..-álltam elé. - Köszönöm. Azt, hogy megtanítottál arra, nem kell egyből bízni valakiben. Remélem boldog leszel. - öleltem át majd el is távolodtam tőle. - Megérdemlitek egymást.. - vettem mély levegőt. - Mr és Mrs. Kim annyit kérnék, vigyázzanak HyeMire. HyeMi, nőj nagyra. Tudod, még visszajövök, amiért el kell jönnöm. JongDae, tőled azt, hogy dönts végre. Na, én megyek is. Tudom, merre van a kijárat.
- Nem akarsz maradni? - kérdezte kerek szemekkel HyeMi.
- Legalább vacsira? - ajánlotta fel Mrs. Kim.
- Nem lehet. De köszönöm. Viszlát! - nyitottam az ajtót.
- Esküdj meg, hogy eljössz még! - szólt még utánam HyeMi.
- Megesküszöm, hogy eljövök az életem árán is hozzád. - mosolyogtam a kislányra majd kiléptem az ajtón.
Kimentem a kapun is amikor JongDae utánam jött.
- SooRin! - szólalt meg.
- Mi van? - fordultam vissza dühösen.
- Kedvelsz még?
- Azok után? JongDae, tényleg sok mindent köszönhetek, de tőled csakis egyet, amit már mondtam. Megtanítottál arra, hogy ne bízzak elsőre bárkiben. - fordítottam hátat. A sarkon pedig megláttam TaeYeont. - JongDae, YuRival beszélgettél még azon a pénteken, amikor átjöttek. Mi a válaszod? Boldognak akarsz tudni vagy azt akarod, hogy veled legyek? - fordultam felé három lépésre tőle.

*HyunSeung szemszög*
A kocsiban ülve vártam, amíg SooRin végre kijön. Addig elpihengettem, amikor hangos veszekedésre eszmélek fel. Végig hallgatom csendben a beszélgetést.

*SooRin szemszög*
- De tudod, JongDae, én helyetted is tudom a választ!
- Honnan tudnád te azt?! - emelte fel hangját.
- Nem leszek veled, de talán boldog igen.
- SooRin? - lépett JongDae mellé TaeYeon.
- Már csak te hiányoztál! - csapta össze tenyereim.
- Valami rosszat csináltam? - nézett ártatlan pofival.
- YoonAh barátnője lettél, aki kipécézett magának, te meg segítettél neki! Mondjuk. - magyaráztam el neki.
- Igaz ez, TaeYeon? - fordult felé barátja.
- JongDae, én hát csak..azóta más vagyok.. - próbált mentegetőzni.
- TaeYeon, a múltat nem lehet megváltoztatni. - nézett rám JongDae.
- Nem, de még egy esélyt lehet adni akárkinek. - pillantottam TaeYeonra. - Én megbocsátok neked, tudom, hogy YoonAh az oka mindennek. Bennem van egy kis harag irányodba, de sajnálat is. Dühös vagyok, mert nem tudsz önálló döntéseket hozni, sajnálat pedig azért, mert nem tudok segíteni. De viszont örülök, hogy végre nem csak YoonAh pincsikutyájaként látlak.
- SooRin, köszönöm, hogy ezt elmondtad. Én viszont kérdeznék valamit? Mindkettőtöktől. - hajtotta le fejét.
Egyszerre fordultunk TaeYeon felé.
- JongDae, kedveled SooRint? SooRin, kedveled JongDaet? - tette fel a kérdést felemelve a fejét és minket nézve.
Rápillantottam JongDaere, ő pedig rám..

12.fejezet vége