4.fejezet

Régi emlékek
~

Mrs. Kim berontva a szobába elkezd magyarázkodni.
- Nem bírom tovább!
- Mi a baj, anyu? - pattant fel JongDae, majd én is felálltam.
- El kell mondanom, amit tudnod kell, SooRin! - nézett rám.
- Mi az, amit tudnom kell? - ijedtem meg kissé.
- SooRin..tényleg tudom, hogy ki az a képen.. A történet ott kezdődik, hogy JongDae egy éves korában összebarátkozott a játszótéren egy kislánnyal. Mi meg a szüleivel. Sokszor összejártunk, addig a gyerekek eljátszogattak. Aztán öt évre rá el kellett költözniük a lány családjának az apja munkája miatt. Néha beszéltem az anyukával. Aztán rá pár év és jött a hír, hogy az apja meg az anyja is a kislánynak meghalt. Rá egy-két év és jött egy levél, hogy minket jelöltek meg gondviselőknek a végrendeletükben. Probáltuk megkeresni a lányt, de már csak tizenhat éves korában találtuk meg.. - kezdett el sírni. - Te vagy az, SooRin..
- Ő az a lány mellettem a képen és ő volt a barátom kicsiként? - kérdezte JongDae.
- Miért nem mondta el első alkalommal? - könnyeztem be.
- Bocsánat..nem tudtam, mit csináljak, de tudtam, hogy most már el kell árulnom..
- Ezért voltál ismerős.. - motyogtam magam elé.
- Még egyszer sajnálom.. - sóhajtott egy nagyot Mrs. Kim majd kiment az ajtón.
Szinte elakadt a szavam. Nem tudtam mit mondani. JongDae a kisgyerekkori barátom. Ismertem már egy éves kora óta. Azt sem hiszem el, hogy ez most megtörtént. Ha álmodok valaki ébresszen fel!
Leültem az ablakba magam elé bámulva. Egy perc múlva JongDae is lehuppant mellém.
- Megnőttél! - nevetett.
- Te mondod? - akadtam ki.
- A fejed is megnőtt. - gúnyolódott.
- Hé! - ütöttem vállába. - Te meg sportolj valamit és akkor talán..
- Talán mi? - kezdett el érdeklődően nézni.
- Akkor talán megkedvellek. - álltam fel.
- Nem kedvelsz?
- Hmm..nem. - vigyorogtam.
- Te kedvelsz engem. - mutatott felém.
- Nem.
- Te. Kedvelsz. Engem.
- Nem!
- Te kedvelsz enge-e-em. - állt fel vigyorogva.
- JongDae! Nem!
- De!
- Nem..
- De. - lépett mellém.
- JongDae! - szóltam rá.
- Mi van?
- Menj haza, részeg vagy! - kezdtem kifelé tolni az ajtón. - Zöldségeket beszélsz.
- Akkor kimegyek ha kimondod. "Kedvellek". Na, halljam, na, na?
- Kedvellek! - csuktam rá az ajtót, majd elvigyorodtam.
- Tudtam! - ordította át az ajtón.
- Menj a szobádba inkább, nagyokos!..
- Itt fogok állni, amíg be nem engedsz. - jelentette ki.
- Akkor jó ácsorgást. - nevettem.
~
Elmegyek zuhanyozni. Összeszedtem cuccomat. Kilépve észrevettem a falnak támaszkodva JongDaet, de csak mentem tovább a fürdőbe.
~
Visszaérve a szobámhoz láttam, JongDaet a falnak támaszkodva ülni.
- Miért akarsz te bejönni? - kérdeztem odalépve.
- Most már nem akarok. - jelentette ki.
- De még mindig itt ülsz. - billentettem oldalra a fejem mosolyogva, majd bementem a szobámba.
Miért csinálja ezt? Mit akar most?
~
Úgy érzem, sokkal jobban vagyok. Ezt nem is tagadhatnám..
Kinéztem az ajtómon csendben és az a hülye gyerek még mindig ott ült. De már bealudt.

JongDae

Egy plédet ráterítve a fiúra leültem mellé.
- Miért aludtál itt be? - suttogtam. - Tényleg ő volt a barátom kiskoromban? De most már emlékszem. Volt egy haverom és nagyon rossz volt, amikor el kellett költözni. - sóhajtottam. - Most viszont újra megtaláltuk egymást és sokkal jobb minden.
Éppen lépcsőzött fel Mrs. Kim, amikor észrevett minket.
- Mrs. Kim! - álltam fel óvatosan.
- SooRin! Miért alszik a fiam a folyosón?
- Ah, mindegy az. - legyintettem. - Köszönöm!
- Mit? - nézett rám értetlenül.
- Köszönöm, hogy elmondta. Így ezzel minden meg fog változni. Azt még nem tudom pontosan, hogy milyen írányba fog változni, de meg fog. Egy kis változás viszont jól jön. Szóval köszönöm! - mosolyogtam.
- Remélem ezek után JongDae máshogy fog viselkedni veled.
- Biztosan megváltozik. - mosolyogtam a fiúra nézve.
- Te kedveled? - kérdezte.
- Hát nem tudom, mit érzek..
- Értem, én megyek aludni. De kérlek valamire.
- Mire?
- Szedd fel a földről a fiam. - kuncogott.
- Rendben. - bólogattam.
Mrs. Kim bement a szobájukba, én meg ott álltam és néztem, mit kezdjek. Nem tudtam semmit csinálni, ezért csak leültem mellé és ráhajtottam fejem a vállára. Elfelejtettem minden érzést, ami akkor a fejembe volt.
Csak elaludtam..
~
*Másnap reggel*
A fejemben valószínűleg van egy ébresztőóra, mert hétkor felébredtem a semmire. JongDae még aludt. Kicsit fura volt a folyosón aludni, de még se tűnt fel.
Óvatosan felálltam JongDae mellől, bementem a szobámba átöltözni, a táskám megfogva elindultam lefelé, de amint kiléptem az ajtómon láttam nagyokat pislogni JongDaet.
- Miért aludtam itt? - kérdezte.
- Mert be akartál jönni - mosolyogtam rá. - és bealudtál itt. Megyek le reggelizni. Jössz?
- Ah, persze, de egy kérdés. Ki tette rám ezt a plédet?
- Öhm..nem tudom.. - siettem le a lépcsőn.
Leültem szokásos helyemre, elkezdtem reggelizni, majd tíz perc múlva JongDae is megjelent.
- Jó reggelt, fiam! Hogy aludtál? - kérdezte Mr. Kim.
- Reggelt! Jól, köszönöm. - ült le mellém.
- Én befejeztem, köszönöm szépen! - álltam fel.
- Ne mész JongDaevel? - nézett rám Mrs. Kim.
- Megyek előbb. - mosolyogtam, cuccom megfogva ki is léptem az ajtón és a kapun.
~
A suliba érve a bejárati ajtónál már nyitnám az ajtót, amikor odafutott KyungSoo.
- Szia! Menj csak! - nyitotta ki nekem az ajtót.
- Oh, köszönöm. - léptem be az ajtón.
- Akkor ma tanulunk? - kérdezte.
- Igen. - mosolyogtam. - De nálad.
- Öhm, oké. Milyen volt tegnap a munka? - érdeklődött.
- Felmondtam. Túl nehéz volt. Vagyis igazából már nincs rá szükségem. - magyaráztam lépcsőzés közbe.
- Értem. - bólogatott.
- Mielőtt megyünk tanulni van egy elintézni valóm. - szólaltam meg.
- Mi?
- Semmi, rám tartozik. - léptünk be a terembe.
Leültem a helyemre és számíthattam volna rá YoonAh korán reggel betalál.
- SooRin! Emlékszel még te, hogy figyelmeztettelek?
- Emlékszem. - néztem rá.
- Elegem van belőled! - fogta meg a karom, engem kirángatva a teremből, majd be a lánymosdóba. - Az új lányokat sosem bírtam! - vágott hozzám egy vizes wc papírból letekert darabot. - Tudod, mi a legviccesebb? Én is voltam új lány, de aztán csak megutáltam őket.
- YoonAh! Te nem engem utálsz, csupán magadat. Nem bírod elviselni a féltékenységedet és ezért valakin le kell vezetned.
- Te nem voltál még féltékeny!
- Dehogynem! De én nem ártanék senkinek azért, hogy valamit megkapjak.. - indultam el kifelé félre lökve őt vállammal. - Ja, és YoonAh! Az se megoldás ha megfélemlítéssel szerzel barátnőket! - mutattam két barátnője felé, akik úgy álltak mellette, mint a kis csatlósai. - TaeYeon, SeoHyun! Nem értelek titeket.. - mentem ki a lánymosdóból. Vizes volt a hajam, mert pont a fejem találta el, de akkor is bementem a termünkbe.
- Mi történt? - kérdezte HyoYeon, amint leültem helyemre.
- YoonAh. - válaszoltam röviden.
- Mit csinált? - aggódott.
- Semmit. YoonAht alakította. Várj egy kicsit. - láttam, hogy elmegy a tanár az ajtó előtt és utána futottam. - Tanár úr! - szóltam Mr. Han után.
- Mondja, Miss Shin! - fordult vissza.
- Nem lehetne változtatni a párokon? - kérdeztem.
- Miért?
- Ah, semmi csak kérdezem.
- Ha nincs különösebb indok, akkor sajnos nem. - rázta fejét.
- Rendben, köszönöm. - hajoltam meg, majd visszatértem a terembe, visszaülve a székemre.
- Mi volt? Miért nem mondasz nekem el valamit? - kérdezősködött HyoYeon.
- Semmi nem volt esküszöm..
- Bocsi..
- Nem, nem..én kérek bocsánatot. Majd elmondom. - mosolyogtam. - Ne haragudj!
- Áh, nyugi, nem haragszom! - rázta fejét.
- Hali! - ült le JongDae mellém.
- Szia! - köszönt HyoYeon neki.
- Szia.. - köszöntem.
- Hm, mi baj van? - kérdezte.
- Addjátok meg a telószámotok! - szólaltam meg.
- Add majd beírom. - vette ki kezemből a telefonom HyoYeon. - Parancsolj! - mosolygott visszaadva készülékem.
- Köszi! Te? - nyújtottam JongDae felé.
- Minek? Ha el akarlak érni elmegyek hozzád.
- Ha nem találod meg, akkor mi van? - akadt ki HyoYeon.
- Add már ide! - kapta ki kezemből. - Tessék! - vigyorgott.
- Én is megadjam? - lépett oda JunMyeon.
- Persze.
- Én is? - ordított ChanYeol mögüle.
- Persze. - válaszoltam.
Amire mindenki nagyjából elkezdte beírni a telefonomba saját számát.
Mire visszakerült hozzám, az osztályból hat ember száma nem volt meg a huszonkilencből. YoonAh és két csatlósa száma, KyungSooé és két fiúé, akik az osztályban amolyan "keresik mindig csak a bajt". Mert ha van verekedés mindig ők is benne vannak. Mint később megtudtam a nevüket, Yixing és Zitao.  Mindketten Kínából költöztek ide. Vannak még Kínából érkezett diák az osztályon belül, de ők nagyon összehaverkodtak és együtt keresik a bajt. De HyoYeonnak ez tetszik, a "rossz fiú" típus, mert elmondta tetszik neki Zitao. Csak ne keveredjen bajba miatta.
- KyungSoo? - álltam asztala mellé. - Beírod a telefonszámod? - nyújtottam felé telefonom.
- Aha. - mosolygott. - Kész! Itt van.
- Köszi! - ültem vissza a helyemre.
~
Elintézni valóm még tanulás előtt, elintézni! Ez járt az eszemben. Mivel mentem meglátogatni az árvaházat. És látom HyeMit is.
Megállva a bejárat előtt eszembe jutott egy emlék. Amikor először léptem be azon az ajtón. Amikor elvesztettem a szüleimet.
Beléptem az ajtón és egy ismerős arccal találkoztam.
- SooRin! - köszöntött Ms. Choi.
- Ms. Choi, hogy van? - kérdeztem.
- Jól, jól. És te? - lelkesedett fel.
- Én is! Jól, köszönöm. - mosolyogtam.
- Akkor jó! - simogatta meg vállam. - Az új család milyen?
- Ők is aranyosak, kedvesek velem.
- A suli hogy megy? Jársz suliba? Vannak barátaid? - mint egy rossz nagyi, úgy kérdezősködött.
- Jól megy, igen. Van egy lány, akivel jól kijövök. - mondtam, de YoonAht nem is említve. - Nagyon jó fejek az osztálytársaim, de valahogy mégsem az igazi, mintha csak a nem valóságot élném..
- Remélem, hamar elfelejted ezt az érzést. - dobott egy mosolyt.
- Unnie! - rohant ordítva HyeMi felénk.
- HyeMi! - öleltem át. - Mondtam, hogy jövök. Ms. Choi! - fordultam felé. - Nem tudnék önkénteskedni? De semmi pénzért, csak azért, hogy segítsek.
- Persze, hogy tudsz. - derült fel arca. - A segítség sosem árt. Holnap kezdhetsz.
- Köszönöm, de tanulópartnerhez járok, így öt környékén el kell mennem.
- Ah, nem baj, értem. Azzal a pár órával is segítesz.
- Unnie! Akkor mindennap eljössz? - ugrándozott a mellettem álldogáló kislány.
- Igen! - bólogattam.
- HyeMi! Jössz? - szaladt oda egy kisfiú.
- Mindjárt.
- Szia, noona! YuJin vagyok. - mutatkozott be.
- Szia, YuJin. Én SooRin vagyok. Örültem a szerencsének. Barátok vagytok HyeMivel?
- Igen. - válaszolta.
- Van egy barátod és nem szóltál? - játszottam a megsértődöttet.
- Bocsánat..de most mehetek játszani? - nézett kiskutya szemekkel.
- Persze, HyeMi. - és már el is rohant. - Oh, mennem kell! - néztem az órára. - Viszlát! Holnap jövök! - rohantam ki az épületből. - Hova rohanok? Azt se tudom, hol lakik KyungSoo.
Felhívtam hát a kérdéssel. Elkezdte magyarázni, majd hirtelen valaki megfogta vállam.

4.fejezet vége